Skip to main content

ASUS Zenbook UX302LG ultrabook teszt

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az ASUS noteszgépe azoknak készült, akiknek egy jó ultrabookra van szükségük, és tudnak is rá pénzt áldozni.

Hirdetés
Pages1/2/3

Használat közben

Valószínűleg nem árulunk el túl nagy meglepetést, ha azt mondjuk, hogy az ASUS Zenbook UX302L nem hasalt el a gyakorlati használat során sem; a gép villámgyorsan nyitotta meg a weboldalakat, lejátszott bármilyen videofájlt és a komolyabb erőforrásokat igénylő alkalmazások futtatásakor sem jött zavarba. Kis túlzással persze azt is mondhatjuk, hogy erre a teljesítményre ma már szinte az összes notebook képes – ami igaz is, az ördög tehát, ezúttal is, a részletekben rejlik. Például abban, hogy átlagos teljesítmény leadása közben a Zenbook szinte egyáltalán nem melegszik, így sem a készülékház melegedésétől (felforrósodásától) nem kell tartani, sem attól, hogy a légkavaró esetleg túl hangos lenne. Valójában a ventilátort csak akkor hallani, ha az ulrabookot huzamosabb ideig használjuk teljes terhelésen. Ilyenkor már hallható a légkavaró, de hangja szerencsére ekkor sem irritáló, mert nem jellemző rá kisebb notebookonál megszokott süvítő tónus. Igaz, ebben szerepet játszik az is, hogy a processzor teljes terhelésen nem fut sokáig 3 GHz-en, sőt, ha a CPU elér egy bizonyos hőmérsékletet, akkor előfordulhat, hogy átmenetileg a névleges 1,8 GH-zes órajelet sem éri el a működési frekvenciája.

Amit érdemes még kiemelni a zajjal kapcsolatban, az a HDD – ami írás és olvasás közben is adja a jellegzetes, jól felismerhető hangot. Ez önmagában persze nem különlegesség, de ha számításba vesszük azt is, hogy egy ultrabooknál elvileg SSD-t kellene alkalmazni, akkor mégis adja magát az összehasonlítás egy SSD-t használó, teljesen csendes géppel. Persze nem kell megijedni, az ASUS masinája sem egetverően hangos a HDD-től, csak éppen a kategóriában szokatlan a „kerregés”.

A kijelzővel kapcsolatban az előző oldalon már részletesen kifejtettük, amit tudni kell, így most csak az érintőképernyővel kapcsolatos dolgokra térünk ki. Bár a Windows 8.1-et, ami a gépen fut (természetesen 64 bites verzió), adott esetben valóban könnyebb lehet kezelni érintéssel, összességében a legtöbb felhasználó még nem használja ki az ebben rejlő lehetőségeket, számukra pedig az érintőpanel nagyobb hátrány, mert a kijelző még opcionálisan sem lehet matt.

A csatlakozási lehetőségekre nagy panasz nem lehet, láttunk persze már olyan notebookot is, amire több csatlakozó került, de az ASUS Zenbook UX302LG-t választóknak sem lesz azért gondjuk, ha az otthoni perifériákat csatlakoztatni kell. Az egyedüli érdekesség, amire ki kell térnünk, az a hálózati kommunikáció, mégpedig a vezetékes kapcsolat – illetve, egészen pontosan, annak hiánya. Értjük mi, hogy jó dolog, meg gyors is az ac-s WiFi, de azért akadhat könnyen olyan helyzet, amikor a jó öreg LAN kábelt semmi sem helyettesítheti. Elég csak arra gondolni, hogy egyes szállodákban egyáltalán nincs WiFi, míg más helyeken van, de a vezetékes LAN-nal ellentétben fizetni kell érte. De a kiállítások rendszeres látogatójaként abba is gyakran belefutunk, hogy a sajtószobában a WiFi használhatatlan, míg a LAN-on keresztül tökéletes az internetelérés.

Billentyűzet, tapipad

Nem túl meglepő módon a klaviatúra kialakítása chiclet azaz szigetes típusú. Nemcsak az ASUS, hanem szinte minden más gyártó is ilyet használ, mert relatív helytakarékos, mégis elég jó gépelési élményt nyújtó megoldásról van szó. Nem utolsó sorban ez a kialakítás nem túl érzékeny arra sem, ha nyomjuk a felületet, vagyis a billentyűzet nem vagy csak kisebb mértékben hajlik be középen a gépelés hatására. A 13,3 colos kijelző alá befért volna akár egy teljes méretű tasztatúra is, az ASUS mégis úgy döntött, hogy egy árnyalatnyival kisebb megoldást választ. Nem kell nagy dolgokra gondolni, az egész szélességre levetítve is csak néhány milliméterről van szó.

A gombok 16 mm szélesek és 14 mm magasak, vagyis nem a szokásos négyzet alapúak. Ez a gépelési élményt nem befolyásolja jelentősen, és különösebb gondunk a leütésekkel sem volt: a gombok útja és a lenyomáshoz szükséges erő is megfelelő volt. Nyilván ha egy asztali billentyűzettel hasonlítjuk össze, akkor a gépelés messze nem olyan kényelmes az ASUS Zenbook USX302LG-n, de panaszra nincs ok, egy minimális megszokás után gyorsan lehet írni a notebookon.

A gombokhoz háttérvilágítás is kapcsolódik, amelynek erőssége három lépcsőben állítható. A gombok megvilágítása nem külön-külön működik, hanem egy nagy diffúzor került a klaviatúra alá, így a gombok körül egy kis szivárgó fénnyel mindenképpen kell számolnunk.

Érdekesség, hogy az ASUS mostanában már nem használ külön bekapcsoló gombot – illetve használ, de ez is a normál klaviatúra részévé vált, annak jobb felső sarkában kapott helyet. A gomb integrálja a bekapcsolást jelző LED-et is. A gomb helye azért problémás kicsit, mert közvetlenül a Del mellett található, így távolról sem kizárt, hogy véletlenül megnyomjuk – érdemes letiltani a Windowsban.

Az 1 mm híján 10 cm széles tapipad hatalmas teret enged az ujjunk mozgásának. Külön gombokat nem kapunk, helyette a felület alsó része lett úgy kialakítva, hogy a bal és a jobb egérkattintást helyettesíthessük. Ezen kívül természetesen lehetőség van arra is, hogy a felületet bárhol megnyomjuk, amivel minden esetben az elsődleges kattintást válthatjuk ki. A tapipad a normál működés mellett a Windows 8-ban használható gesztusokat is képes felismerni. Használatóságával különösebb gond nem volt, a reszponzivitás és a pontosság is megfelelő volt.

A gesztusokat természetesen nemcsak a tapipad segítségével, hanem az érintőképernyővel is érvényesíthetjük. A kijelző egyszerre összesen tíz ujjat képes megkülönböztetni, és az egér mozgatására szolgáló felülethez hasonlóan gyors válaszidejű. Mint szinte minden ultrabook esetében, az ujjunk érzékelése kapacitív módon történik, ami azt jelenti, hogy a stylusok közül csak olyat használhatunk, amelyet ilyen képernyőkhöz terveztek. Az érintésérzékeny felület előnyeit elsősorban természetesen a Modern UI alatt lehet kihasználni, aki viszont inkább a klasszikus asztalt szokta „nézni”, az nem fog belőle túl sokat profitálni. Már csak azért sem, mert az 1920×1080 pixeles felbontásnak hála a felületek nem túl nagyok, így ujjal talán a szokásosnál is nehezebb – mondjuk – az ablakok bezáró vagy minimalizáló gombját megnyomni.

Összegzés

Az ASUS Zenbook UX302LG egy igen jól sikerült darab; jól néz ki, és műszakilag is teljesen rendben van. Teljesítménye bőven elég egy átlagos otthoni felhasználónak (a célcsoport egyértelműen az otthoni felhasználók, efelől ne legyenek kétségeink). A gép kijelző nemcsak mozizáshoz, hanem komolyabb feladatokra is alkalmas, az egyébként is jól használható klaviatúra háttérvilágítása pedig sokaknak hasznos extra. A kijelző azonban nemcsak a gép egyik erőssége, hanem az egyik gyenge pontja is, mivel az érintésérzékeny felület miatt erős tükröződéssel kell számolnunk. Kissé konzervatívnak éreztük a processzor teljesítményét is, amely adott esetben az órajel túlzott mérséklésével tartja hűsen a gépet – viszont cserébe legalább a zajszint sohasem zavaró. A legnagyobb gondunk az akkumulátor kapacitásával volt, 5 és fél óra nem rossz, de nem is kiemelkedően jó, márpedig ennyi pénzért minden területen az átlagosnál jobbat várnak el a felhasználók.

Az Asus Zenbook UX302LG-t az Asus Magyarországtól kaptuk kölcsön a tesztelés idejére, köszönjük. A tesztelt konfiguráció ára 390 ezer forint.

Use the pager below
//
Pages1/2/3
3. / Használat közben, billentyűzet, tapipad és összegzés