Qilive 53 okostelefon teszt

Hardver

Az olcsó telefonoknál a gyártók két dolgon tudnak spórolni: a rendszerchipen valamint a szoftveren. A hardver esetében sokszor papíron teljesen rendben van egy mobiltelefon vagy táblagép tudása, azonban gyakori, hogy az adott kütyü mégsem hozza az elvárt teljesítményt, mert a rendszerchip nem neves gyártótól származik, hanem a kínai ipar terméke. Ez persze nem jelenti rögtön azt is, hogy egy adott termék használhatatlan, de tény, hogy a másodvonalbeli négymagos CPU-k jó esetben is csak egy kétmagos elsővonalas termékkel lehetnek partiban. A hosszúra nyúlt bevezető után jöhet a megkönnyebbülés: az Auchan telefonjában Qualcomm CPU dolgozik, mégpedig egy négymagos Snapdragon 200-as (MSM8625Q), 1,2 GHz-es sebességen. A GPU sem rossz a kategóriában, bár az Adreno 203 sebességben azért messze van a legjobbaktól. Az SoC mellé 1 GB RAM és 4 GB ROM került, utóbbi bővítésére természetesen van lehetőség, akár 64 GB-os microSDHC kártya felhasználásával is. Az alap tárhely két részre van osztva, egy az alkalmazások telepítéséhez, egy pedig a multimédiás fájljainkhoz. Gyári állapot szerint előbbi 1,2, utóbbi 1,4 GB szabad helyet tartalmaz.

Ha a számoktól hanyatt nem is estünk, azért az jól látszik, hogy a Qilive 53 nem teljesít rosszul, az átlagos felhasználói igényeknek ezek alapján maradéktalanul eleget tud tenni. Az adatok egyébként – többek között – a Samsung Galaxy S2-vel teszik egy ligába a telefont, amely bár hároméves készülék, a maga idejében az abszolút csúcsot képviselte.

Az Auchan telefonja esetében a fejlesztők a kijelzővel sem spóroltak, igaz, az 5,3 colos panelre relatív kevés, 540×960 pixel került csak. A qHD felbontást sajnos már egy 5 colos modellnél is éppen csak, hogy elfogadhatónak tartjuk, itt pedig ugye 5,3 colon terpeszkednek a pixelek. Persze ha figyelembe vesszük, hogy a költségkeret adott volt, akkor még mindig azt mondhatjuk, hogy jobb egy alacsonyabb felbontású, de jó panel, mint egy nagy felbontású, de pocsék. Egyébként a 240 PPI-s részletesség még nem olyan vészes, de az tény, hogy a pixelek valamennyire látszódnak, és ehhez olyan túlzottan még figyelni sem kell. Az viszont nagy pozitívum, hogy technológiáját tekintve egy IPS-panellel van dolgunk, még ha nem is a legjobb fajtából. A betekintési szög egyik irányból sem rossz, de a színek fakóbbak valamivel, mint a csúcskészülékeknél – amelyet elsősorban az okoz, hogy a mérnökök maradtak a külön érintőpanelnél, amely a kijelző elé került. Ez ráadásul oldalról adott esetben „színtelen” megjelenést kölcsönöz bizonyos árnyalatoknak, főleg a világos részeken. Továbbá némi extra belső tükröződéssel és hidegebb színekkel is számolnunk kell. A színhőmérséklet 7900K volt (nem korrigálható), a maximális fényerő viszont elég jó, 403 cd/m². Azt nem sikerült kideríteni, hogy a kijelző előtti üveg karcálló-e, de az szinte biztos, hogy nem Gorilla Glass üvegről van szó.

A kommunikációs adapterek tekintetében a telefon nagyjából hozza a kategória átlagát, ami azt jelenti, hogy kapunk egy 7,2/5,76 Mbps-os HSPA adaptert, n-es WiFi és a Bluetooth 3.0 adaptert, A-GPS-t valamint FM-rádiót. Az NFC már nem fért bele az árba, a közelségérzékelő és fényérzékelő szenzorok mellé viszont gyorsulásmérőt és digitális iránytűt is kapunk. Nem túl meglepő módon a microUSB-t csak töltésre és adatátvitelre lehet használni, az OTG illetve MHL funkciókat ebben a telefonban hiába is keresnénk.