Magyarországra még mindig nem tört be igazán a mobilos fizetés; habár néhány banknak már van telefonos appja NFC-s fizetéshez, univerzális szolgáltatás egyelőre nem elérhető. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a bankkártyát bizonyos helyzetekben tökéletesen helyettesítő fizetési megoldások. A Telenornál is van ilyen, mégpedig a Wallet: hozzá pedig egy érdekes extra, egy egyérintéses fizetésre használható karkötő is tartozik.
De mi is ez a karkötő? Egy sima, gumipántba helyezett, egyébként kivehető plasztikkártyába oltott NFC chip, amely bírja a hideget-meleget, nem árt neki az eső és – normális keretek között – az sem, ha véletlen nekiütjük valaminek. Ebből könnyen kitalálható, hogy a karkötő olyan termináloknál használható, ahol PayPassos bankkártyával is lehet fizetni. Előnye az, hogy saját digitális számla jár hozzá, vagyis nincs hozzákötve a fő számlánkhoz: mindig csak annyi pénz van rajta, amennyivel feltöltjük. A kártya ideális a strandon vagy ha fesztiválozni illetve az éjszakába indulunk, de simán szóba jöhet akár az is, hogy a gyermek rajta keresztül kapja meg a zsebpénzét.
Hardver
Maga a karkötő nincs túlbonyolítva, tényleg csak egy egyszerű, szilikonból készült pántot kell elképzelni, amelynek hátsó részébe van belecsúsztatva a chipet tartalmazó, 2×2 cm-es plasztiklap. A karkötőt dupla csatos megoldás tartja a helyén, ami elég stabilnak tűnik, nem kell aggódni amiatt, hogy váratlanul leesne. Éles, hegyes vagy kemény részek nincsenek a karkötőn, így sérülést nem tud okozni.
Használat közben
Ahhoz, hogy a karkötőt használni tudjuk, szükség van még egy telefonos alkalmazásra is, amivel a tranzakciókat és egyéb beállításokat menedzselhetjük. Az app iOS-re és Androidra egyaránt elérhető; mi Androiddal próbáltuk ki, de funkcionális különbség nincs a két verzió között. Az appot le kell tölteni, és regisztrálni kell a Wallet szolgáltatásra. Ha megvagyunk, akkor regisztrálni kell a karkötőt is; ehhez a gumipántban lévő plasztikra írt azonosítószámra lesz szükség. Még néhány személyes adatot kell megadni, majd kapunk egy e-mailt, amiben meg kell erősíteni a regisztrációs szándékot – az egész nem tart tovább néhány percnél. Maga a Telenor Wallet alkalmazás egyébként önmagában is hasznos (és nem csak telenorosok használhatják), lehet rajta keresztül például autópálya matricát vagy mindenféle jegyet vásárolni.
A Telenor a regisztrációt megerősítő e-mailben, PDF formátumban küldi el a részletes felhasználói feltételeket valamint a díjtáblázatot. A felhasználásai feltételekből kiderül, hogy a szolgáltatás a DiPocket segítségével történik, vagyis a kártyára feltöltött pénzt a DiPocket kezeli. A szolgáltató a MasterCardhoz tartozik, és bár brit, természetesen forintban tartja nyilván a pénzünket (lényegében a szolgáltatónál lesz egy számlánk). A regisztrációs folyamatot nem szükséges tovább folytatnunk, ebben az esetben részleges regisztrációnk lesz – teljes regisztrációhoz arcképet valamint iratok fotóit kell küldenünk a szolgáltatónak. A részleges és a teljes regisztráció között az alapvetően különbség az, hogy részleges regisztráció esetén alacsonyabbak a vásárlási limitek:
• Vásárlásnál 75.000 forint (napi, heti és havi)
• Készpénz felvételnél:30.000 forint (napi, heti és havi)
• Feltöltési limit: 75.000 forint (napi, heti és havi).
A kártyát a Wallet alkalmazáson keresztül tudjuk menedzselni. A karkötővel egy saját, MasterCard bankkártyát kapunk, amelynek teljes, internetes vásárláshoz is használható kártyaszáma, lejárati dátuma és CCV kódja is van. A kártya digitális mását az alkalmazáson belül tudjuk megnézni.
Az appal ellenőrizhetjük továbbá a korábbi tranzakciókat, és természetesen fel is tölthetjük a karkötőt pénzzel. Mint minden bankkártyához, a Wallet karkötőhöz is tartozik PIN-kód, ezt szintén az alkalmazás segítségével kérhetjük le – illetve ha akarjuk, akkor természetesen meg is változtathatjuk ezt a kódot. Ha esetleg elveszítenénk a karkötőt, akkor az app segítségével a letiltást is elintézhetjük.
A feltöltés azonnal, tehát elvileg hétvégén is zavartalanul működik, nem szükséges banki nyitvatartási időben intézni a dolgot – ez a megállapítás nem vonatkozik viszont arra az esetre, ha nem az alkalmazáson keresztül töltjük fel a karkötőt, hanem a számlaszámra utalunk. A fizetés folyamata zökkenőmentes, nincs különbség ahhoz képest, mintha egy PayPass funkciót használó bankkártyával vagy telefonnal (NFC) fizetnénk.
Mennyibe kerül?
A karkötő 1990 forintba kerül webes rendelés esetén, ez az összeg azonban nem vész el, mert a karkötőt eleve 2000 forinttal feltöltve adja a Telenor. A szolgáltatáshoz viszont egyéb díjak is tartoznak, az alábbiak szerint:
• Havi díj: 490 forint
• Vásárlás: ingyenes
• Készpénz felvégtele EU-n belül: 300 forint, EU-n kívül:450 forint
• Devizák közötti átváltás (külföldi vásárlás) költsége: 1%
• Feltöltés költsége: 2%, minimum 200 forint.
Azért az látszik, hogy a Telenor Wallet a költségesebb megoldások közé tartozik. Persze havi 1-2 ezer forint még nem a világ, de tény, hogy egy normál bankkártyához jellemzően alacsonyabb költségek tartoznak. A Wallet esetében elsősorban azt kell megfizetni, hogy ez strapabíró megoldásról van szó, amellyel úgy tarthatunk magunknál pénzt, hogy azzal nem vállalunk nagy kockázatot. Egyrészt a Walletnek nem árt a víz és nem sérül meg, másrészt pedig, mivel nem kapcsolódik a fő számlánkhoz, túl nagy bajunk abból sem lehet, ha esetleg elveszítjük vagy ellopják. Ez pedig az ideális kombináció strandon, fesztiválokon, külföldön és akkor is, ha gyermeknek szeretnénk zsebpénzt adni.