Skip to main content

A válság ellenére jövőre is nőhet az IT szektor

FacebookFacebookFacebookFacebook
A pénzügyi válság ellenére az IDC úgy látja, hogy az IT szektor 2009-ben is nőni fog, igaz, a korábbi, majdnem...

Hirdetés

Amerikában, Nyugat-Európában és Japánban a növekedés ennél is kisebb lesz, mindössze 1% körül alakul. A globális, 2,6%-os arány úgy alakul ki, hogy Kelet-Európa, Afrika, a Közel-Kelet és Latin-Amerika növekedése a csökkentett előrejelzések alapján is egészséges mértéket mutat jövőre, még úgy is, hogy nem a korábban várt, kétszámjegyű, „dinamikus” növekedési pálya jellemzi majd fejlődésüket. Szektorokra lebontva talán nem meglepetés, hogy a szoftverek és szolgáltatások minimális növekedését várja az IDC, míg a hardverek esetében csökkenést prognosztizál – kivéve az adattároló rendszerek esetében.

Az IDC középtávon egyébként azt várja, hogy az IT szektor teljesen leküzdi a válságot, és már 2012-ben ismét 6%-os növekedést produkál majd. A gyors regeneráció ellenére az IDC számításai szerint a kieső bevétel így is hatalmas, a szűk három és fél éves időszak alatt meghaladja a 300 milliárd dollárt.

Címkék