Skip to main content

A Toshiba bejelentette első CEVO chipre épülő tévéjét

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Toshiba az 55ZL1-gyel alaposan kihasználja a CEVO ENGINE számítási kapacitását.

Hirdetés

Rómában jártunk, ahol a Toshiba – főleg a tévékre koncentrálva – bemutatta idei termékpalettáját. A Toshiba World 2011-en számos érdekes dolog derült ki, köztük az is, hogy a Toshiba 2011-ben nagyon komolyan veszi a 3D-t, vagy az, hogy a világ első, saját magát kalibrálni képes tévéje, illetve az is, hogy a japán gyártó Toshiba Places néven tartalomszolgáltatást és közösségi hálózatot indít.

Végre érkezik a CEVO

Tévéfronton az utóbbi évek egyik legjobb fejlesztése papíron a CELL volt, ám a Toshibának rá kellett jönnie, hogy ami Japánban működik, az nem feltétlenül szerepel jól Amerikában és Európában – e két utóbbi kontinensen be sem jelentette a CELL-t a gyártó, mert a felhasználói visszajelzések alapján nem sok sikerre számíthatott volna egy olyan tévé, amihez mindenféleképpen egy külön set-top-boxot is kell használni.

A tavalyi IFA-n aztán végre történt valami, és a Toshiba megmutatta a CEVO-t, ami a CELL chipnek egy olyan változata, ami alacsonyabb fogyasztása és hőtermelése révén már a tévébe is beépíthető. Bár cserébe nyers számítási kapacitás terén a CEVO nem tud annyit, mint elődje, a hét processzormag, a képfeldolgozásra optimalizált motor és a 9,6 Gbit/s sávszélességű DRAM minden más tévé elektronikájánál erősebbé teszi a ZL1 sorozatot. Ráadásul a Toshiba egy sor olyan képességgel is felruházta első CEVO-tévéjét, ami kiemeli az LCD-k népes táborából.

Toshiba 55ZL1

55ZL1 – mindent tud

Az első CEVO ENGINE-nel szerelt tévé az 55ZL1 lesz. Az 55 colos monstrum értelemszerűen megjelenésekor, ami valamikor a nyár folyamán várható, a termékpaletta csúcsát jelenti majd, és természetesen minden olyat tud, amit 2011-ben egy tévétől elvárhatunk. Sőt, még annál is többet, például arcfelismerésre is képes.

A ZL1-es széria 3D-s, megtalálható benne a Resolution+ 3D-re optimalizált változata a jó fekete színek megjelenítéséről pedig 3072 LED gondoskodik, local dimminggel, 512 zónára osztva. Ennél érdekesebb azonban, hogy a CEVO mit tud hozzátenni a tévézéshez. A CEVO ENGINE végzi például a 2D-3D konverziót, amiről korábbi kiállításokon szerzett tapasztalatok alapján, és a most Rómában látottak alapján is azt mondhatjuk, hogy nem is rossz (persze nyilván azért a direkt 3D anyagok minőségét a felkonvertált filmek minősége nem éri el).

A CEVO figyel arra is, hogy 3D módban a fényerőt és a színeket a szemüveghez hangolja, így elvileg 3D módban is éppen azt a képminőséget kapjuk meg, mint 2D-ben. A CEVO emellett képes arra is, hogy akár 2D akár 3D forrásból dolgozik, legenerálja a szemüveg nélküli 3D tévék számára a képet (a CES-en a magyar iPont is hasonló szoftvert mutatott be, de a Toshiba saját fejlesztésű algoritmust használ). A ZL1 esetében ennek egyelőre nincsen kézzel fogható előnye, de előre vetíti, hogy várható egy nagyméretű szemüveg nélküli 3D tévé CEVO alapokon. Ez egybevág egyébként a Toshiba CES-en tett ígéretével is, amely szerint még ebben az évben (közben kiderült, hogy ez a 2011-es pénzügyi évet jelenti, ami a Toshiba esetében 2012. március 31-ig) piacra dobja nagyméretű szemüveg nélküli 3D tévéjét (valószínűleg 56 colos méretben).

A CEVO és egy külön műszer segítségével az 55ZL1 önmaga kalibrálására is képes – monitoroktól és notebookoktól már láttunk ilyet, de tévében még nem. Ez hatalmas segítség, hiszen a tévéket eddig csak PC-vel lehetett tökéletesen kalibrálni. A gyakorlatban ez egyébként úgy fog kinézni, hogy a tévéhez jár majd egy (átmatricázott) X-Rite EyeOne Display2, amit a tévé USB portjára kell csatlakoztatni, és ennek segítségével a CEVO beállítja a tévé színeit valamint, ami nagyon fontos, a gammát is. (A kalibrációs szoftvert is az X-Rite készítette.)

A ZL1 a színprofilok mellett felhasználói profilokat is kezel, azaz a tévét a család minden tagja máshogy állíthatja be, ha úgy tetszik. A tévé is olyan lesz, mint a PC, ahol a saját felhasználói fiókunkba bejelentkezve a saját beállításokat kapjuk meg.

Összesen négy fiók van, és a kép- és hangjellemzők mellett a kedvenc csatornák listája is személyre szabható. Ötletes megoldás, hogy a fiókok között nemcsak távirányítóval válthatunk: a CEVO ENGINE képes ugyanis az arcok felismerésre, és ezen keresztül a felhasználók azonosítására.

A CEVO ENGINE nemcsak a ZL1, hanem a WL863 és YL863 sorozatok modelljeibe is bekerül majd. Ezek tudása nagyon hasonló lesz a ZL1 tudásához, a különbség annyi lesz, hogy ezek a típusok beépített HDD nélkül, és 512 helyett csak 32 zónás local dimminggel érkeznek.

Rómában a Toshiba bemutatta platformfüggetlen tartalomszolgáltatását, a közösségi médiára is alapozó Toshiba Places szolgáltatást, emellett bejelentette, hogy az aktív szemüveges 3D tévék és a szemüveg nélküli 3D tévék mellett polarizációs (passzív szemüveges) 3D tévékkel is a piacra lép, ez utóbbi lesz a VL1 széria. (Ezekről hamarosan külön post készül).