Kiszivárgott a Windows 8 egy korai verziója
Kiszivárgott a Windows 8 egy korai változata, akik azonban arra számítottak, hogy ezzel az új operációs rendszer számos új tulajdonságára is fény derült, csalódni fognak – a 6.1.7850-es verziószámot viselő build ugyanis még annyira korai, hogy egyelőre tökéletesen úgy néz ki, mint a Windows 7. A kódot állítólag tavaly novemberben fordította le a Microsoft, így a hír leginkább azért lehet érdekes, mert azt bizonyítja, hogy a Microsoft jól halad a Windows 8 fejlesztésével, ha az OS magja már működőképes. Hivatalos megjelenési dátum ugyanakkor továbbra sincsen.
A korábban beharangozott új funkciókat azóta természetesen a Microsoft valószínűleg beépítette a kódba, így ezek alaposabb vizsgálatához már csak azt kell megvárni, amíg egy aktuális változat is kiszivárog – vagy persze alternatívaként azt, hogy a Microsoft kiadja a hivatalos bétát. Erre valószínűleg egyébként még ebben az évben sor kerül, az itt-ott napvilágot látott információk alapján a bátaváltozat 2011 második felében vagy a jövő év elején esedékes.

