Windows Phone NVIDIA-val 2013-ban
Az NVIDIA új roadmapjéből jól látszik, hogy a vállalat nem elégedett meg a Tegra 2 és a Tegra 3 sikerével, a várhatóan idén debütáló Kal-El platformnak pedig már jövőre jön az utódja. Az NVIDIA emellett szeretne becsatlakozni a Windows Phone 7 és a Windows 8 piacára is: 2013-ra lehet kész a Grey kódnéven fejlesztett, kifejezetten Windows Phone telefonokra és Windows 8-as tabletekre optimalizált rendszerchip (SoC). A Grey már számos olyan technológiát tartalmazhat, amelyet az NVIDIA az Icera megvásárlásával szerzett meg magának.
Az NVIDIA nincs könnyű helyzetben, hiszen a WP7 egy zárt rendszer és egyelőre csak Qualcomm processzorral érhetők el a készülékek: minden erre a chipre van optimalizálva. Emellett probléma lehet, hogy a Microsoftnak nincs elég mérnöke arra, hogy a Qualcomm mellett más hardverekre is tökéletesen optimalizálja a rendszert. Ez persze megváltozhat, ha az NVIDIA is beszáll a játékba: a korábban GPU-kat gyártó vállalat már bizonyította több nyílt és zárt bemutatón, hogy a Kal-El chipen tökéletesen fut az Android és a Windows 8 is. Ahogyan a Windows architektúrája stabilizálódik, a hardvergyártók, köztük az NVIDIA, részben átvehetik a fejlesztést, optimalizálást WP7-re.
Az NVIDIA a csúcson volt a videokártyák piacán, ám a processzorba integrált GPU-k és az AMD túl nagy piaci részesedést szívtak el, ami arra ösztönözte az NVIDIA vezetőségét, hogy a céget a GPU-k mellett/helyett az ARM technológia felé irányítsák. Ez be is jött, a Tegra 2 már egyértelműen sikeres – ugyanakkor még sok időre lehet szükség ahhoz, hogy bemutatkozhasson az első NVIDIA rendszeren futó Windows Phone készülék.