Visszahozza az infra portot az okostelefonokra az LG
Ebből már következik is, hogy az LG elsősorban nem mobiltelefonok közötti adatcsere miatt hozta vissza az infra portot, hanem azért, hogy a telefont egy gigantikus és univerzális távirányítókén is használhassuk. A háztartási eszközök vezérlésére az LG a QRemote appot adja majd (ez nem azonos a Q Remote programmal), amely vélhetően nemcsak előre beprogramozott parancsokat tud majd továbbítani, hanem tanítani is lehet.
Ami a mobiltelefon egyéb képességeit illeti, erről sok mindent még nem lehet tudni – ami nem is csoda, hiszen az előd, a barcelonai Mobile World Congress előtt bemutatkozó Optimus Vu sem érhető még el a fontosabb piacokon. Az Optimus Vu II-ről csupán annyit tudunk, hogy az LG Koreában valamikor szeptemberben kerülhet a boltok polcaira.