Indul a HbbTV Magyarországon is
Az Antenna Hungária bejelentette, hogy elindítja HbbTV szolgáltatását Magyarországon. A HbbTV egy olyan szabvány, amely lehetővé teszi a digitális tévézés interaktívvá alakítását – használatához azonban olyan tévére van szükség, amelyet felkészítettek a szabvány kezelésére. A HbbTV lényege felhasználói szempontból az, hogy a lineáris tévéadás mellé internetkapcsolaton keresztül a tévékészülék felé a műsorszolgáltatók illetve további partnerek streamelt adást illetve számos kiegészítő információt juttathatnak el.
A HbbTV hivatalosan holnap indul, ezzel hazánk a régióban az első ország lehet, ahol megjelenik a szolgáltatás. Természetesen a HbbTV maga viszont nem új, többek között Németországban és Franciaországban már régóta használják. A hazai szolgáltatás egyelőre egy féléves tesztidőszakra indul, amelynek célja elsősorban az, hogy a tartalomszolgáltatók illetve a készülékgyártók felkészülhessenek az éles üzemre. A szolgáltatást a tesztidőszak során bárki ingyenesen igénybe veheti, ugyanakkor nehezíti a próbálgatást, hogy mivel a HbbTV Magyarországon egészen mostanáig nem volt elérhető, ezért a gyártók az országba behozott tévék és set-top-boxok esetében ezt a funkciót mellőzték – vagyis a végfelhasználóknál nagyon kevés, a szolgáltatás igénybevételére alkalmas készülék található.
A HbbTV rendszer első körben streamelt rádióadásokat, kibővített EPG-t, híreket és időjártás-előrejelzést tartalmaz, de az igénybe vehető szolgáltatások száma az ígéretek szerint szépen bővülni fog. A HbbTV-kompatiblis tévék esetében a szolgáltatás igénybe vétele nagyon egyszerű: a szolgáltatáshoz, az adott csatornához illetve műsorhoz kapcsolódó extra információk a távirányító piros gombjának segítségével érhetők el.
A teszt során az Antenna Hungária a finn Sofia Digitallal működik együtt, ez a vállalat szállította a HbbTV rendszert. A tartalmi oldalon az AH partnerei között az MTVA, a Fix TV és a Port Data is megtalálható.