Új telefonokkal készül az Acer
A régen netbookokban és noteszgépekben utazó tajvani vállalat az utóbbi időben egyre inkább koncentrál az okostelefonokra is – és ezek talán hamarosan hazánkban is hivatalosan elérhetővé válhatnak. Addig azonban nem marad más, mint a várakozás, az Acer Liquid telefonjai között ugyanis kifejezetten érdekes modelleket is találni (itt van például a 4K-s felvételre is képes S2 vagy a tavalyi MWC-n bemutatott C1, amibe pedig CloverTrail+ SoC került)
A cég Google+ oldalának tanúsága szerint az idei MWC sem marad Liquid mobilok nélkül, ráadásul ezek az Acer szerint „must have”, azaz kötelezően megvásárolandó szintűek lesznek. Ennél több sajnos a hozzá fűzött információkból nem derül ki – úgy tűnik, hogy az Acer jobban őrzi a titkokat, mint a Samsung, az LG, vagy éppen a Sony.

