Skip to main content

A Samsung is internetszolgáltató lenne

FacebookFacebookFacebookFacebook
Alacsony pályán keringő műholdakkal terítené az olcsó internetet. Épp úgy, ahogy más nagyok is tervezik.

Hirdetés

A Samsung nem csupán egy félvezető- és termékgyártó, nagyon sok területen tevékenykedik, és az üzlet miatt is nagyon figyel a jövőre. Egyik tervében például az szerepel, hogy a műholdas internetet elterjeszti és begyorsítja. A gond nem az adatátviteli sebesség, hanem a válaszidő: a geostacionárius pályákon, tehát egy adott pont felett állni látszó, keringő műholdak 35 ezer kilométerre vannak a földtől, ezért a jel is lassan jut el hozzájuk. Ha viszont közelebb hoznák a műholdakat a földhöz, azok gyorsan keringenének (kb. úgy, mint a mai GPS-műholdak), de több is kellene belőlük. Az alacsony orbitális pályán (LEO) lévő műholdakból több kellene, és a megfelelő hálózati rendszert is ki kellene alakítani. A Samsung természetesen erre is gondol. Vele akár a világ legeldugottabb szegletében is lehetne internetet biztosítani, pont ez a célja a konkurenseknek is: Elon Musk (SpaceX és Tesla), Richard Branson (OneWeb) rendszere is hasonló, és még az Iridium (műholdas telefon) és a GlobalStar (távközlés) is összefogtak ebben az ügyben. A Google léghajókkal, a Facebook elsősorban sokáig repülő napelemes repülőkkel szeretné behálózni a világot.

Noha a feltörekvő, szegény országok megsegítése szép cél, a cégek elsősorban ebben is az üzletet látják. A felhasználók hozzájuk kapcsolódnak, az ingyenes verziónak például még korlátozott (saját reklámokat sugárzó) módja is lehet, fizetés után persze gyors és normális lenne minden. A legnagyobb kérdés végül mégis gazdasági lesz: megéri-e annyi műholdat fellőni, lesz-e olcsó technológia a kilövésre (pl. űrlift) és a karbantartásra. Mert ha drága lesz, akkor csak sok felhasználó miatt lesz értelme. Arra pedig, hogy mindenki csak az egyiket válassza, jelenleg nincs sok esély.