- 2018. március 1., 11:00
Az új mindig szebb, mindig jobb, mindig többen keresik. De nemcsak ezért nagyok a Samsung reményei.

DJ Koh, a Samsung mobilos részlegének első embere azt nyilatkozta a Samsung Galaxy S9/S9+ páros bevezetését követően, hogy várakozásai alapján ez a két telefon minden elődjét túlszárnyalja majd az eladások terén is. A vezető ezt két dologgal indokolta: az egyik az, hogy a Samsung még a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt fektet majd a marketingre, de emellett sokat nyom majd a latba az is, hogy milyen piaci környezetbe érkeznek a mobilok.

A Samsung egyrészt korán, március középén elérhetővé teszi a készüléket (tavaly a Galaxy S8/S8+ elég későn, áprilisban jelent csak meg), másrészt érdemi konkurenciája egy darabig nem lesz: a Huawei P20-at csak március 27-én fogják bejelenteni, forgalmazása pedig valószínűleg csak hetekkel később kezdődik, az LG egyelőre kiszállt a versenyből, és csak nyáron rukkol elő új telefonnal, a HTC tervei pedig hivatalosan még nem ismertek. A Sony és az ASUS bemutattak viszont újdonságokat, ám azok sem fognak április második felénél előbb piacra kerülni. Vagyis a Samsung idei kettőse nemcsak, hogy tovább lesz piacon, hanem egy darabig teljesen egyedül képviseli majd a csúcskategóriát a nagy nevek közül.

Ezek is érdekelhetnek

2012. augusztus 23., 12:00
2011. április 26., 12:00
Hozzászólások