- 2018. szeptember 24., 10:00
Gyakorlatilag mindenki biztosra vette, hogy a Honor teljesen kiválik az anyacégből, de lehet, hogy mégsem így lesz.
Hirdetés

Ugyan hivatalos bejelentést a Huawei vezetése nem tett, mégis pletykák alapján szinte az összes szakértő biztosra vette, hogy alig négy évvel a márka megalapítása után a Honor tesz még egy (utolsó) lépést, és teljesen függetlenedik a Huaweitől. Habár a szétválásnak valószínűleg lennének előnyei is, valószínű hogy hátrányból lenne több. Jelenleg a Huawei és a Honor telefonok hardvere és szoftvere szinte teljesen azonos, a két brand készülékei elsősorban dizájban térnek el egymástól: ezzel a módszerrel a fejlesztési költségeket elég alacsonyan lehet tartani. Eltérés persze abban is van, hogy a telefonok milyen célcsoportnak készülnek: a Huawei a prémium márka szerepét kapta, a Honor pedig a fiatalokat célozza. De mindezt máshogy is megfogalmazhatjuk: a Huawei a „nagy márkával” az Apple és Samsung telefonoknak állít konkurenciát, míg a Honor a Xiaomi vagy éppen a OnePlus ellenfele.

Zhao Ming, a Honor vezetője most viszont megunhatta a pletykákat, mert nyilatkozott az ügyben. Mégpedig azt, hogy a Honor nem tervezi, hogy teljesen leválna a Huaweitől. Elmondása szerint a két vállalat a jövőben is szorosan együttműködik majd, vagyis nem várható egyhamar, hogy a jelenleg is érvényes üzleti modell gyökeresen megváltozzék.

Ez is érdekelhet
2020. március 25., 14:00
2020. március 27., 06:00
2020. február 17., 08:00
Hozzászólások