Skip to main content

Minél drágább az iPhone, annál jobban fogy!

FacebookFacebookFacebookFacebook
Némi meglepetésre az iPhone Xs Max sokkal jobban megy, az iPhone Xs pedig szinte „senkinek” sem kell.

Hirdetés

A DigiTimes belső, beszállítói forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az iPhone eladások ezúttal nem alakulnak majd túl jól, 2018-ban megtörténhet akár az is, hogy kevesebb készülék fogy, mint az előző év hasonló időszakában. A probléma elsősorban az, hogy a telefonok ára úgy magas, hogy technológiában egyik modell sem hozott semmilyen érdemi előrelépést. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a mobilokat senki nem veszi meg, azonban a rendelések alakulásából az látszik, hogy a mobilt az első hetekben nem viszik annyian, mint korábban. Később pedig elég nagy az esélye annak, hogy miután az Apple elkötelezett rajongói megvették a saját adagjukat, a „többiek” még annyira sem fognak sietni a vásárlással.

Az Apple fentieknek túlságosan nem örülhet, annak viszont igen, hogy a portfolión belül az iPhone Xs Max teljesít a legjobban; négyszer annyi fogy belőle, mint az iPhone Xs-ből. Vagyis aki vesz telefont, annak legalább nem számít az ár, és a legjobb(nak gondolt) készüléket választja magának.

Az iPhone Xr teljesítménye még nem ismert, kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy ezen a mobilon áll vagy bukik majd a következő időszak eredménye; de az előrejelzések alapján ezt a típust azért venni fogják. Az Apple nagyon messze van attól, hogy veszteséges legyen, de ha nem tud eladni legalább 75 millió telefont, akkor megtörhet a trend, és az évek óta folyamatosan növekvő nyereség csökkenni kezdhet.