- 2018. november 26., 14:00
Az Apple-nek lépnie kellett valamit, mert az iPhone Xs és Xs max egyáltalán nem fogy.
Hirdetés

Arra viszont valószínűleg nem sokan számítottak, hogy a válasz az iPhone X gyártásának újraindítása lesz. Az Apple részéről érthető a dolog: a tavalyi modellt sokkal olcsóbban tudja gyártani, ezért az iPhone Xr mellett lesz egy másik olcsó alternatíva is, és az idén piacra dobott telefonok árát sem kell feltétlenül csökkenteni. Egyébként eddig is az volt a menetrend, hogy az új telefonok megjelenésekor a régi modell ára csökkent, és továbbra is elérhető maradt, viszont az Apple az iPhone X gyártását éppen azért állította le, hogy az emberek nehogy azt válasszák az iPhone Xs illetve Xs max helyett.

Viszont a döntés ezzel együtt is furcsa, mert az iPhone X sem volt az a nagy sikertörténet; az év elején ennek a modellnek is csökkenteni kellett a gyártási darabszámát, mert sem Amerikában, sem Európában sem Kínában nem fogyott belőle annyi, mint amennyit az Apple előzetesen remélt.

Közben az Apple azzal is küszködik, hogy a sikermodellnek várt iPhone Xr eladásai sem éppen szárnyalnak, a várakozások alapján csak a terv 60-70 százalékát sikerül majd teljesíteni ebben az üzleti negyedévben. Az Apple ennél a telefonnál az árcsökkentés mellett döntött: Japánban lett olcsóbb a készülék. Ha ezzel sikerül jelentősen növelni az eladásokat a szigetországban, akkor várható, hogy az Apple más piacokon is alakít egy kicsit a díjszabáson.

Az Apple-nek ezzel együtt sem kell még aggódnia, véleményünk szerint az igazi vízválasztó a 2019-es modellek bevezetésekor jön majd el. Ha azok a mobilok sem fogynak majd, akkor már valószínűsíteni lehet, hogy a felhasználók nem egyszerűen lassabb csereperiódusra álltak át, hanem sok esetben inkább az Androidot választották.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2014. november 25., 11:00
2014. augusztus 22., 08:00
2015. november 19., 12:00
2016. október 6., 13:00
2012. június 18., 12:00
Hozzászólások