- 2018. december 20., 11:00
Jobb későn, mint soha; több probléma is volt a frissítéssel, de most végre sikerült mindent megoldani.
Hirdetés

A Microsoft bejelentette, hogy újra mindenki számára elérhetővé vált a Windows 10 2018-as októberi frissítése. A csomag eredetileg tényleg októberben jött ki, azonban volt benne egy súlyos hiba, amely néhány tényező szerencsétlen együttállása esetén akár adatvesztéshez is vezethetett. Később kiderült, hogy a redmondi vállalat tudott ugyan a problémáról, de nem ítélte annyira súlyosnak, hogy elhalassza miatta a frissítés kiadását. Ez végül hibás döntésnek bizonyult, a csomagot ugyanis vissza kellett hívni. A javított verzió novemberre lett kész, de a Microsoft elővigyázatosságból csak egy szűkebb kör számára adta ki azt.

Ez most változott, és a frissítést bárki letöltheti – az automatikus terjesztés ugyanakkor még mindig nem indult el, ezért a frissítésre a Windows Update-en belül kézzel kell rákeresni. A frissítési csomag főleg hibajavításokat tartalmaz, de azért van benne pár hasznos új funkció is. Eszközök között lehet szinkronizálni a vágólapot például, a csatlakoztatott Bluetooth eszközöknél az OS az akku töltöttségét is meg tudja mondani, az alkalmazásoknál pedig az aktuális és a hosszú távú fogyasztási adatokat is meg lehet nézni mostantól.

Címkék
Hozzászólások