- 2019. január 25., 11:00
A Toshiba elkészült az első UFS 3.0 szabványú flash tárolóval, amely az elődhöz képest közel dupla sebességet ígér.

A világ egyik legnagyobb NAND-chip gyártója, a Toshiba elkészítette az első olyan adattárolókat, amelyek már az UFS 3.0 szabvány szerint képesek kommunikálni. A szabványt a JEDEC tavaly februárban jelentette be, tehát csaknem egy évig tartott az első kereskedelmi forgalomban is kapható típus elkészítése. A szabvány elméletben 2,9 GB/s-os sebességre képes, a korai tesztek szerint azonban a gyakorlatban 2 GB alatt marad majd az írási és olvasási sebesség. Ez így is 70-80 százalékos teljesítménybeli növekedést jelent az előd, UFS 2.1-hez képest. A Toshiba első körben 128 GB-os modelleket tud szállítani, később azonban 256 GB-os és 512 GB-os modelleket is gyártani fog. A Toshiba mellett a Samsung is dolgozik UFS 3.0 szabványú adattárolón, de egyelőre nem tudni, hogy a koreai gyártó mikor készül el saját megoldásával.

Elvileg lehetséges, hogy a februári Mobile World Congressen lesz néhány olyan új telefon, ami már UFS 3.0 szabványú adattárolóval érkezik, ha azonban figyelembe vesszük azt is, hogy a bejelentésre váró mobilok egy ideje valószínűleg készen vannak (legalább a tervezőasztalon), akkor reálisabb elvárás az, hogy inkább a második félévben érkező telefonokban (iPhone, Note 10, Mate 30) lesznek majd UFS 3.0 tárhelyek. A gyorsabb meghajtókkal egyébként főleg a telefonok „belső” működése lesz fürgébb, a fájlmásolás – az USB 3.0 szabvány korlátai miatt – nem lesz gyorsabb.

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2014. augusztus 22., 08:00
2015. november 19., 12:00
2012. június 18., 12:00
Hozzászólások