- 2019. május 7., 13:00
Rengeteget, ami persze annak fényében érthető, hogy a tét is igen nagy volt az Apple számára.

Amint arról mi is beszámoltunk, az Apple és a Qualcomm sikeresen tisztázta a közöttük húzódó nézeteltérést, amely abból adódott, hogy a chipgyártó szerint az Apple több szabadalmát is megsértette. A felek bíróságra mentek, ítélet azonban végül nem született, mert az Apple kezdeményezésére peren kívüli megegyezés köttetett. Azt már akkor tudni lehetett, hogy az Apple kártérítést fizetett, most pedig az is kiderült, hogy a vállalat mélyen a zsebébe nyúlt: 4,5 milliárd dollárt perkált le a Qualcommnak.

Az összeg nem kevés, azonban érthető: az Apple számára csak a Qualcomm tud megfelelő minőségben és mennyiségben 5G-s modemet szállítani, így a gyors (és drága) megállapodások kívül más megoldás nem volt. A Samsung és a Huawei így is fél-egy évvel meg fogja előzni az Apple-t: a 2019-ben megjelenő iPhone-okban még nem lesz 5G, a Huawei viszont októberben 5G-s Mate 30-at mutat be, a Samsungnál pedig a következő S széria is szinte biztosan alapfelszereltségként kínálja majd ezt a csatlakozási módot.

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2014. november 25., 11:00
2014. augusztus 22., 08:00
2015. november 19., 12:00
2016. október 6., 13:00
2012. június 18., 12:00
Hozzászólások