- 2019. május 20., 00:30
A Reuters belső forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Google a legtöbb licencet visszavonta a kínai gyártótól.

Egyelőre sem a Google sem a Huawei nem adott ki hivatalos tájékoztatást az ügyben, a Reuters értesülései szerint azonban a keresőóriás visszavonta szinte az összes, a Huawei számára kiadott Android licencét. A döntés – már amennyiben igaz – érdekes helyzetet teremthet a mobilpiacon, mivel azt jelenti, hogy a Huawei az Android következő frissítéseit már nem használhatja, a jövőben megjelenő telefonjaira pedig egyetlen Google alkalmazás sem kerülhet fel. Viszlát Play Store, viszlát Gmail, viszlát Chrome, YouTube? Frissítés: a Google megerősítette, hogy végrehajtja a kormányrendeletben foglaltakat, és további értesítésig nem nyújt szolgáltatást a Huawei számára. Hogy ez pontosan mit jelent, arról itt írunk részletesebben.

A licencek visszavonására azért kerülhetett sor, mert a Amerika és Kína között folyó kereskedelmi háború legújabb fejezeteként a Huawei és leányvállalatai felkerültek a fekete listára; a listán lévő cégek az USA kormányának explicit hozzájárulása nélkül sem amerikai eredetű hardvert sem amerikai eredetű szoftvert nem vásárolhatnak. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Huawei csak azokat a szoftvereket használhatja, amelyek nyílt forráskódúak.

2018-ban volt már egy ehhez hasonló helyzet, akkor a ZTE-nek nem volt egy csapásra elérhető semmi, ami amerikai. Akkor Trump végül megkegyelmezett a vállalatnak, elvileg tehát lehet bízni abban, hogy az esetleges tiltó határozatot ezúttal is relatív gyorsan visszavonják majd. A mostani helyzet ugyanakkor több szempontból is más. A Huawei nem a ZTE; az amerikai kormány szemében a vállalat a kínai kormány meghosszabbított keze még akkor is, ha erre mind a mai napig nemhogy szilárd, hanem még távoli bizonyítékot sem mutattak be. Másrészt a Huawei is régóta készül egy B tervvel erre az esetre. Valószínű, hogy a hardvert a vállalat könnyen meg is fogja tudni oldani, azonban az Android leváltása már nem lesz ennyire egyszerű. Habár a Huawei évek óta fejleszt egy alternatívát arra az esetre, ha Android nélkül maradna, egy új OS rövid távon nem túl sok jóval kecsegtet, mert a hozzá kapcsolódó alkalmazásbolt kínálata minden bizonnyal szerény lesz – és akkor még finoman fogalmaztunk.

Amennyiben a Reuters információi helytállóak, a tiltás hatásai főleg az európai piacon érződnek majd (a kínai piac értelemszerűen nem érintett, mert ott a Google szolgáltatások eleve le vannak tiltva. A már piacon lévő modellek esetében a tiltás viszont csak az operációs rendszer frissítésére lehet hatással, a Google alkalmazások frissítései továbbra is érkeznek majd.

Az ügynek biztos, hogy rövidesen jön a folytatása!

Hozzászólások