Jön a kínai válasz a Huaweijel szembeni embargóra
Ahogyan arra számítani lehetett, Kína nem fogja a végtelenségig tűrni, hogy az USA mondvacsinált indokokkal (bizonyítékok nélkül) sakkban tartsa az egyik legnagyobb hazai tech vállalatot: és meg is van a válaszlépés, ami Amerikának eléggé fájni fog. Kína ugyanis egy nemrég meghozott döntés értelmében minden állami intézményben le fogja cserélni az informatikai rendszert; a szervezeteknek három évük van arra, hogy az amerikai hardvereket és szoftvereket kicseréljék valamilyen más – lehetőleg hazai gyártású – alternatívára.
A korábban kiadott, de csak most nyilvánosságra került irányelv alapján jövőre 30%-ban, 2022-ben 80%-ban történik majd meg a csere, 2023-ban pedig az utolsó amerikai kütyü és szoftver is távozik a hivatalokból.
Tekintettel arra, hogy itt több milliós, esetenként több tíz milliós darabszámról beszélhetünk, nyilvánvaló, hogy az amerikai cégeknek komoly bevételkieséssel kell számolnia, ráadásul szinte biztosan nemcsak egy átmeneti időszakról van szó. Elképzelhető, hogy Kína soha többet nem fog amerikai termékeket vásárolni. Nem véletlen, hogy a nagyobb cégek – köztük a Microsoft és az Intel és a Google is – sürgette az Amerikai kormányt, hogy oldja fel a tiltást a Huaweijel szemben. Pont ezt a helyzetet szerették volna elkerülni.