Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Apple a piaci igényekre reagálva mostantól évente kétszer fogja frissíteni az iPhone-okat. A vállalat azért döntött így, hogy sikeresen fel tudja venni a harcot más gyártók középkategóriás mobiljaival szemben is. Hivatalos megerősítés még nincsen, de az egyik folyamatosan jól értesült szivárogtató, Evan Blass úgy tudja, hogy az első tavaszi bemutató március közepén lesz.
A pletykák szerint az iPhone SE utódja jön majd, amit azonban az Apple nem iPhone SE 2 néven fog piacra dobni, hanem iPhone 9-ként. A mobil alapvetően az iPhone 8 felfrissítése lesz, a dizájn tehát sokban nem fog különbözni – a kijelző viszont nagyobb lehet, és a belsőt is szintre hozza az Apple, így a teljesítménnyel nem lesz gond.
Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor az induló ár mindössze 400 dollár lesz, tehát még az is előfordulhat, hogy a hazai ár befér majd 150 ezer forint alá.