Skip to main content

Legfrissebb hírek

Néhány éven belül fontos vásárlási szempont lehet, hogy a tévé képes-e internetre kapcsolódni.
A Nintendo elégedett a 3DS számaival, a platform minden idők legjobban nyitó platformja lehet az USA-ban.
A platform második verziója mögé a jelek szerint több gyártó is felsorakozhat.
Az NHK tervei szerint 2020-ban juthat el az otthonokba a Super Hi-Vision, demók azonban már jövőre lesznek.
Megérkezett az iOS 5 első, 0.1 verziószámú frissítése, amely elsősorban az üzemidőt hivatott javítani.
I9100G néven új Samsung Galaxy S II változat látta meg a napvilágot – ezúttal OMAP processzorral.
USB 3.0 csatlakozót kapott a Sharkoon új merevlemez dokkolója, amelyből több toronyba is rendezhető akár.
21,5 és 23,5 colos kijelzővel és vékony házzal lesz elérhető a Packard Bell két új egybegépe, a oneTwo M és L.
Új autó vásárlása helyett egy kínai úriember inkább épített magának egyet – és nem is akármilyet!
Rossz hírünk van a régebbi iPhone-ok tulajdonosainak: a Siri továbbra is csak a 4S-en lesz elérhető.
Feltörés nélkül is előhívhatjuk az iOS 5-ben elrejtett panorámafényképező funkciót.
8 mm-es fém készülékházat és 4,3"-os Super AMOLED kijelzőt kap a 2012-es MWC-n bemutatkozó okostelefon.
A SSDNow V100 család méltó utódja a V200, amely a belépő szintre is elhozza a SATA 6 Gbit/s-os csatlakozót.
Az Adobe hivatalosan is bejelentette, hogy nem támogatja tovább a mobilos platformot, Steve Jobs nyert!
Nem sokáig tudta biztosítani a Nokia saját programjainak exkluzivitását: a Maps máris kikerült ellenőrzése alól.