Skip to main content

ZTE

A ZTE is épített egy erőgépet, ami egyelőre Kínában és Amerikában kerül forgalomba – saját interfésszel.
A ZTE sajtóeseményen jelentette be hivatalosan a Nubia 5S és Nubia 5S Mini okostelefonokat.
A Gartner közzétette a mobiltelefon piacról szóló harmadik negyedéves jelentését.
Egy héten belül hivatalos lehet a ZTE új okostelefonja, amely ígéretes tulajdonságokat mutat fel.
Utoljára 2010-ben volt olyan alacsony az Apple részesedése az okostelefon piacon, mint 2013 második negyedében.
2013 első negyedévében először fogyott több okos, mint butatelefon. A nyertes egyértelműen a Samsung.
A belépő szinten, és főleg szolgáltatói hátszéllel lehet sikeres a ZTE Firefox OS-re épülő új mobilja.
A kínai gyártó közel egy hónapja jelentette be a Note ellenfelét – most volt alkalmunk kipróbálni a Grand Memót.
A koreai gyártó mobilos részlege minden eddig rekordot megdöntve 50 százalékos növekedést produkált.
A CES előtt még azt írtuk, hogy phablettel készül a ZTE – a Grand S viszont sokkal inkább egy mobiltelefon.
Subscribe to ZTE