Skip to main content

Repülő autó a Tesla nyomdokain

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az AeroMobil vagány repülő roadstere 2017-ben már felszállhat, később hibrid verzió is követheti.
Hirdetés

Az AeroMobil alapítója és ügyvezető igazgatója, Juraj Vaculik már 25 évvel ezelőtt arról álmodott, hogy a kommunista Csehszlovákiából légi úton távozik, méghozzá a saját építésű repülőjén. Leomlott a Vasfüggöny, de az álma szerencsére megmaradt. Az öt évvel ezelőtt fejleszteni kezdett AeroMobil harmadik prototípusa ultrakönnyű kompozit anyagokból épül fel, motorja pedig a jól ismert Rotax 912-es (1,2 literes négyhengeres, négyütemű boxer). A földön 8 litert fogyaszt 100 kilométeren, 875 km hatósugarat biztosít akár 160 km/h csúcssebesség mellett. A levegőben a hatótávolsága 700 km, 60-130 km/h sebességgel szállítja két utasát, fogyasztása 15 liter óránként. Az avionikai rendszert a Garmin szállítja, amelynek automata pilótája is van.

A repülő roadster kis sportrepülőgépként vizsgázik, ezért hozzá speciális vezetői engedély kell, az első darabok ára a speciális anyagok miatt pedig néhány százezer euró lesz (talán 60 millió forint körül). Mivel pont ez a hatótáv, amelyet autóval és repülővel is nehéz áthidalni (mikor indul a repülő, az induló és a célállomás is messze van a repülőtértől, stb.), piaci érdeklődésre is számot tart. Az AeroMobil következő repülője egy négyüléses családi hibrid lesz, a tervek szerint kétszer ekkora hatótávolsággal. Ennél is nagyobb dobás lehet, ha megvalósítják a teljesen autonóm repülést, ám ahhoz külön jogi kategóriát kell alkotni a repülők között. Végül már csak az lesz kérdés, hol szállhat le és fel egy ilyen gép: a tervek szerint az autópályák melletti párszáz méteres füves leszállóhelyet kell csak kiépíteni.

Ez is érdekelhet