A winfuture.de weboldal elárulta, hogy mennyibe fog kerülni a Samsung új csúcstelefonja, a Note 10. A készüléket ugyan a Samsung csak augusztus 7-én mutatja be (tehát hivatalos árak még nincsenek), azonban a weboldal szerint a Note 10 éppen úgy 1000 euróba kerül majd, mint elődje, a Note 9 is a megjelenés napján. A site elég gyakran oszt meg telefonok premierjével kapcsolatos, utólag pontosnak bizonyuló adatokat, tehát nincs okunk kételkedni a mostani szivárogtatás valóságtartalmában sem.
Amennyiben a Note 10 tényleg 1000 euróba kerül majd, úgy a hazai ár is valószínűleg egyezni fog azzal, mint amennyit a koreai gyártó a Note 9-ért kért: vagyis a Note 10 kezdetben 345 ezer forintba kerülhet (bár az ár az euró/forint árfolyam függvényében ettől valamelyest azért eltérhet).
A winfuture.de megosztotta a Note 10+ várható árát is, amely 1150 euró lesz – ebből az árból pedig 395 ezer forintos hazai listaár adódik. Mindkét adat az alapverzióra vonatkozik, ami a Note 10 esetében 128 GB-os, a Note 10+esetében pedig 256 GB-os belső tárhelyet jelent.