- 2019. augusztus 8., 06:00
A várakozásoknak megfelelően nagyon durvára sikerült a koreai gyártó két új mobilja. De az árak sem kispályásak.
Hirdetés

Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, a Samsung a két új telefont jelentett be. A Note 10 és Note 10+ között a legfontosabb eltérés a méretben rejlik: előbbi 6,3, utóbbi 6,8 colos kijelzőt kapott. A 6,8 colos méret elég nagy ugrásnak tűnik a tavalyi Note 9 „mindössze” 6,4 colos kijelzőjéhez képest, azonban a mobil szinte nem is nőtt. A panel elsősorban azért lett nagyobb, mert fent és lent is majdnem teljesen eltűnt a keret, így az OLED-panel nyúlánkabb lett. A Note 10+ mindössze 0,4 mm-rel hosszabb és csupán 0,8 mm-re szélesebb, mint a Note 9 volt – miközben 0,9 mm-re vékonyabb. Sajnos a vékonyítás miatt (?) jack dugó már nincs, a formavilág viszont nem sokat változott az előd Note 9-hez képest. Eltűnt viszont a Bixby gomb, mondjuk; valójában a bekapcsoló gomb tűnt el, szerepét pedig az eddigi Bixby gomb vette át, amelynek dupla kattintásos funkciója viszont egyedileg állítható lett.

Nem meglepő, hogy a Note 10+ és 10 jelenleg az egyik legerősebb mobilnak számítanak a piacon. A telefonokat a Samsung a Qualcomm 855-ös chipjével vagy a saját gyártású Exynos 9825-tel szereli – Magyarországra elvileg az Exynos verzió érkezik majd. A Note 10+-ban 12 GB RAM és 256 GB tárhely az induló feállás, a Note 10-ben a RAM mennyisége viszont csak 8 GB. A kijelzők méretét fentebb már írtuk, természetesen a panel mindkét mobilban OLED. A Note 10+ 19,9:9-es képarányú, 1440×3040 pixeles felbontást nyújt, a Note 10-ben lévő panel ugyanilyen képarány mellett 1080×2280 pixeles. Szenzorsziget nincs, helyette kamera lyuk van, amely viszont középre került, így a kitakarást tekintve a Samsung megoldása egyenértékű a cseppalakú notch verzióval. Fontos változás a Note 9-hez képest, hogy a hátlapról megint előre, a kijelzőbe került az ujjlenyomat-olvasó. Mindkét telefonból lesz egy és két SIM fogadására alkalmas verzió is, az SD-kártyás bővítési lehetőséget viszont furcsa módon csak a Note 10+ kapta meg. Sajnos igazak voltak viszont az akkumulátorra vonatkozó pletykák is: a Note 10+ 4300 mAh-s akkumulátora nyilván rendben van, a Note 10-ben lévő 3500 mAh áramforrást viszont kicsinek érezzük.

Hátul fontos változás, hogy a kamerák már nem középen, egymás mellett, hanem a bal felső sarokban és egymás alatt helyezkednek el. A Note 10+ és Note 10 egyaránt három fő kamerát kapott, amelyek 12, 12 illetve 16 MP-es felbontással tudnak normál, 2× zoom illetve nagylátószögű fotókat készíteni. A normál szenzor rekesze 1,5-1,8 valamint 2,4-es állásban változtatható; optikai stabilizátor pedig mindkét 12 MP-es szenzor optikájába került. A Note 10+ extrája egy negyedi kamera, egy ToF szenzor, amely a mélység pontos érzékelésében kap szerepet. A szelfikamera mindkét mobilnál 10 MP-es. És természetesen mindkét Note 10-hez jár az S Pen is, amely a Note 9-nél megjelent távirányító funkció mellé gesztusvezérlést és bármikor használható kézírás-felismerést is kapott.

A telefonra az előrendelés már Magyarországon is elindult; nemcsak a Samsungnál, hanem a mobilszolgáltatóknál is. A Note 10+ 512 GB-os verziója 415 ezer forintba kerül, a 256 GB-os Note 10-ért pedig 330 ezer forintot kell fizetni. A mobil forgalmazása augusztus 23-án indul.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00