- 2020. január 23., 14:00
Viszont az Apple állítólag nem globális megjelenésben gondolkodik, hanem csak néhány régióban.
Hirdetés

Tavaly óta pletykálják, hogy az Apple átállhat arra, hogy évente két körben dob piacra készülékeket; ennek pedig az az oka, hogy a vállalat nyitna az árérzékeny vevők felé is, de lehetőleg úgy, hogy ez a dolog ne érintse hátrányosan a flagship termékek értékesítését. Az Apple hivatalosan sosem kommentálja ezeket az információkat, tehát nem tudni, hogy mindebből mennyi igaz – viszont iparági források szerint a vállalat értesítette a beszállítóit arról, hogy az A13-as processzorból nagyobb mennyiségre lesz szüksége. Ez pedig egyértelműen annak a jele, hogy valami készül.

A korábban kiszivárgott adatok szerint az iPhone SE utódja az iPhone 8 dizájnját kapja meg, tehát 4,7 colos kijelzője lesz, de belül modernizálják, teljesítménye közel azonos lesz a tavaly megjelent iPhone 11-hez képest. A rendszerchip például ugyanaz az A13 Bionic SoC lesz, de persze az órajellel lehet azért variálni, és a RAM-ot, belső tárhelyet is lehet szűkebbre szabni.

Szintén nem hivatalos információ, de úgy tudni, hogy az új mobillal az Apple elsősorban a fejlődő országok piacait szeretné megcélozni.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00