Skip to main content

Február 7-én indulhat a Samsung Galaxy S25 telefonok forgalmazása

FacebookFacebookFacebookFacebook
Szinte naponta derül ki valamilyen új információ a Samsung új csúcsmobiljairól, most éppen arról, mikor kerülhetnek a telefonok a boltok polcaira.
Hirdetés

Egyre közelebb a Samsung következő generációs csúcsmobiljainak bejelentése; bár hivatalos dátum még nincsen, egyre több dátum utal arra, hogy január 22-én lehet a bemutató. A korábbi gyakorlatnak megfelelően az előrendelés azonnal vagy legfeljebb pár nappal később indulhat, egy dél-koreai lap információi alapján pedig már az is valószínűsíthető, hogy a forgalmazás február 7-én kezdődik – várhatóan világszerte.

A pletykák szerint a Samsung következő prémium készülékeiből összesen négy darab lesz: januárban az S25, S25+ és S25 Ultra premierje várható, később pedig lesz egy karcsúsított Slim változat is, ami valamikor a nyár elején (esetleg tavasz végén) érkezhet. Ez utóbbi modell kifejezetten az Apple, szintén jövőre érkező szupervékony telefonjának, az iPhone 17 Airnek állíthat konkurenciát. Az előzetesen kiszivárgott fotók alapján a legnagyobb változáson az S25 Ultra megy majd át, amelynek ikonikus, szögletes formavilágától végleg búcsúzik a Samsung – hacsak nem lesz akkora a népharag emiatt, hogy egy évvel később visszatérnek a megszokott vonalak. Az viszont sokak számára csalódás lehet, hogy a kamerarendszernél a dél-koreai vállalat a 3× zoom kamerához nem nyúl, hanem továbbra is 10 MP-es érzékelőt használ majd.

Az S25 és S25+ 12 GB RAM-mal és 128 GB-os tárhellyel „indul”, az S25 Ultra esetében viszont 256 GB lesz a legkisebb választható tárhely. Várhatóan az árak is emelkednek kissé, ami a katasztrofális forint árfolyammal együtt magyar szempontból túl sok jót nem vetít előre.

Ez is érdekelhet