Skip to main content

High-tech tolvajok

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Facebookon közzétett státuszüzenetek alapján válogatta ki áldozatait a háromtagú betörőbanda.

Hirdetés

Egyesek azonban úgy tűnik, nem tanulnak, és továbbra is szívesen tudatják boldog-boldogtalannal, hogy mikor utaznak el 3 hétre, hogy aztán ezt kihasználva a betörők szépen el is vigyenek mindent, ami mozdítható.

Konkrétan ilyen, a modern technológiát kihasználó bandát fogtak most New Hampshire-ben – a háromtagú csapat több, mint 18 otthont tört fel, amelyeket úgy választottal ki, hogy egyszerűen végignézték a facebookos üzenőfalat. Lebukásukhoz végül az vezetett, hogy a ellopott tárgyak között egy speciális tűzijátékrakéta is szerepelt – a rendőröknek nem volt más dolguk, mint megvárni, amíg ezt felhasználják, és a helyszínen le is tartóztatták az egész társaságot.

Az esetnek két tanulsága van: egyrészt vegyük komolyan a figyelmeztetéseket, és ne tegyünk publikussá olyan üzeneteket, amelyek nem a „közre” tartoznak, másrészt ha sikerült illegális úton szert tennünk egy egyedi tárgyra, azt ne mutogassuk.