Skip to main content

A Lenovoé lesz a Motorola

FacebookFacebookFacebookFacebook
Nem volt az évszázad üzlete a Google-nek a Motorola megvásárlása, tegnap ki is derült, hogy a cég megválik tőle.

Hirdetés

Persze ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Az igazán megdöbbentő a dologban tehát nem is az eladás ténye, hanem az, hogy micsoda veszteséget kénytelen elkönyvelni a Google a cserével: a 2011. augusztus 11-én bejelentett megvásárláskor részvényenként 40 dolláros áron, összesen 12,5 milliárd dollárért került a keresőcég birtokába a Motorola, most pedig 2,91 milliárdért veszi azt meg a Lenovo. Ha élhetünk egy kis demagógiával; ez azt jelenti, hogy a Google nagyjából napi 10,5 millió dollárt bukott az egykor jobb napokat látott mobilgyártóval töltött idő során.

Persze az ördög azért ott lapul a részletekben, hiszen a 2,91 milliárd dollárban benne van 750 millió dollárnyi Lenovo részvény is, amelyek értéke szépen emelkedhet. Illetve fontos még az is, hogy a Google magánál tartja a 2011-ben megszerzett szabadalmak nagy részét, alátámasztva ezzel azt, hogy a Motorola megszerzése csak és kizárólag a szabadalmak miatt volt érdekes, nem azért, hogy legyen egy saját, házon belüli telefongyártója a vállalatnak.

Az üzlet eredményeképpen egyébként a világ legnagyobb PC gyártójából egyben a világ egyik legnagyobb mobilgyártójává is válik a Lenovo. A kínai gyártó azt ígéri, hogy egyelőre nagy változást nem tervez a Motorola működését illetően, a gyártás viszont valószínűleg nem fog az Egyesült Államokban maradni.