Skip to main content

Nike MAG Power Laces: piacra került a Vissza a jövőbe önbefűzős cipője

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Nike hosszas unszolás eredményeképpen sokak örömére végül csak előállt az önbefűző cipővel.

Hirdetés

1989 végén tekinthették meg a szerencsések először a moziban a Vissza a jövőbe második részét, amelynek egy része 2015-ben játszódik. Érdekes látni, mennyire eltér a jövőnk attól, ami ott megjelent, viszont vannak dolgok, amik megvalósultak, vagy legalább megihlették a fejlesztőket. Az okosruha és a méregdrága hoverboard után megjelent a Nike önbefűző cipője, ami csak látszólag nagy durranás (naná, minden rajongónak az).

Az igazság az, hogy a Nike már évek óta erre készül. A filmben látható cipő külső akkumulátorokkal működött, már ott látszott, hogy bő húsz év alatt azért integrálni lehet az elektronikát. A Nike ezért 2008-ban szabadalmaztatta MAG Power Laces cipőt, amelyet szép komótosan egy-két év alatt el is készített.

2010-ben egy hozzá hasonló cipőből 1500-at ki is adott, a bevételt pedig Michael J Fox Parkinson’s Foundation alapítványa számára ajánlotta fel, de a nemes célra szánt cipőkben automata befűző nem volt, csak LED.

Petíció is indult, hogy a Nike készítse el a filmben látott, viselhető verziót, aminek éveken keresztül látszólag nem tett eleget. Talán a titkolózásának az volt az értelme, hogy a filmben is látott időpontra időzítse bemutatóját. Ez pedig 2015 október 21. Biztosan nem lesz olcsó.