Skip to main content

CES 2013 blog

Néhány nap, és itt az újév, pár nappal később, január 6-án pedig a szórakoztatóelektronikai ipar legjelentősebb kiállítása, a Consumer Electronic Show, azaz a CES is kezdetét veszi. 2013-ban, immáron ötödik alkalommal, ismét a helyszínről, Las Vegasból számolunk be a következő évet meghatározó trendekről és a legfontosabb újdonságokról. Tartsatok velünk!

A gép érdekessége, hogy szoftveres és hardveres védelmi eszközöket is felvonultat a gyerekek érdekében és ellenük.
A meghökkentő megoldást a Fulton Innovation szállítja a CES-re. Vajon mire lehet használni?
A StreamBoost minden eszköznek csak annyi sávszélességet allokál, amennyit az tényleg használ is.
Első hallásra merésznek tűnik a hátlapra szerelt e Ink kijelző, mégis jó szolgálatot tehet – több esetben is.
Nemzetközi karrierre vágyik az iRobot legújabb medencetisztító robotja az iRobot Mirra is.
A Visteon a CES-en megmutatja, hogy szerinte milyenek lesznek az autók belül – 2020-ban.
Az iRobot bemutatta eresztisztító robotjának harmadik generációját, ami már az európai ereszcsatornákban is elfér.
Kevesebb, mint két nap, és kezdődik a CES 2013; összeszedtük, hogy a fontosabb területeken mire lehet számítani.
Unatkozni nem fogunk (aludni sem), de az anyagok mennyiségével (és remélhetőleg minőségével) nem lesz gond.
6627 mérföldet utaztunk, hogy 2013-ban is Las Vegasból számoljunk be a szórakoztatóelektronikai ipar újdonságairól.