Skip to main content

CES 2013 blog

Néhány nap, és itt az újév, pár nappal később, január 6-án pedig a szórakoztatóelektronikai ipar legjelentősebb kiállítása, a Consumer Electronic Show, azaz a CES is kezdetét veszi. 2013-ban, immáron ötödik alkalommal, ismét a helyszínről, Las Vegasból számolunk be a következő évet meghatározó trendekről és a legfontosabb újdonságokról. Tartsatok velünk!

A rendszer az Androidon alapszik, 2014-re kerülhet olyan állapotba, hogy valóban a készülékekre kerüljön.
A japán vállalat egy referencia dizájn bemutatására készül, amelyet a CES-en láthatunk majd először.
Minden jel szerint egy amerikai gyártó, a Westinghouse fogja bemutatni a kiállításon a legnagyobb LCD-tévét.
Érdekes kép tűnt fel a Samsung hivatalos CES 2013 blogján. Tévét ábrázol, csak azt nem tudjuk, milyet.
Feltűnt a GT-N5100-as sorozatszám, amely valószínűleg egy közepes méretű Galaxy Note készüléket takar.
Rosszabb időpontot elképzelni sem tudtunk volna; az LG tavaly bemutatott OLED tévéje mától előrendelhető.
A Sony két új csúcsmodellje, az Xperia Z és az Xperia ZL a vállalat weboldalán tűnt fel egy rövid időre.
Az LG Display 4,7, 5,5, 13,3 és 12,9 colos kijelzőket mutat be – elsősorban természetesen mobil termékek számára.
Tavaly a Samsung olyan tévéket dobott piacra, amelyekben az okostévé platform bővíthető – jön az első frissítés.
A sarkok jobb elérése érdekében kihajló karokat tervezett porszívó robotjára a Samsung.