TomTom Go 950 teszt
A bevezetőben említett kérdés nem véletlen: bár a vasfüggönyt már régen lebontották, a PNA-k esetében gyakran érezhetjük, hogy a mi régiónk valahogy még mindig kimarad a tervezők gondolatai közül, amikor a szolgáltatásokat csiszolgatják. Ez a helyzet a TomTom Live szériájának esetében is, amelynek több olyan érdekes és igencsak hasznos szolgáltatása van, amelyet itthon nem használhatunk ki. Az általunk most tesztelt Go 950 nem ide tartozik (létezik persze Go 950 Live is), így szerencsére nem fogjuk úgy érezni, hogy olyan dolgokért fizettünk, amit nem tudunk használni. Lássuk tehát, hogy mi az, amit egy ilyen felsőkategóriás PNA nyújthat.
Külső
Akinek olcsó, noname PNA-ja van, annak javasoljuk, hogy fogja egyszer kézbe a Go 950-et: a különbség már az első tapintásra érezhető. A PNA jól összerakott, tömör hatást kelt, lekerekített élekkel és a hátoldalon egy nagyméretű hangszóróval. Érintőképernyője 4,3”-es és 480×272 pixeles felbontással, ezen kívül az egyetlen kezelőszerv a felső élen található nagy ki- és bekapcsoló gomb, amely előtt egy vékony LED-es csík narancssárga fénnyel tudósít az akku töltéséről. Az kijelző egyben érintőképernyő is, mellett jobbra helyezkedik el a mikrofon és a környezeti fényérzékelő.
![]()
A hátoldalon a már említett hangszórón kívül csak egy szögletes bemélyedés található, amelybe az autós tartó karmantyúja kapaszkodik. A GPS alsó élén a speciális csatlakozón kívül egy microSD kártyahely van, ennek segítségével bővíthetjük a belső memóriát. Erre nem is annyira a térképek miatt van szükség (előre telepítve megtalálható teljes Európa, Kanada és USA), mint inkább a fotók feltöltése okán.
![]()
![]()
A készülék legfontosabb tartozéka az autós tartó (ezen felül kapunk egy USB-s bölcsőt is, a számítógéphez való csatlakoztatásra) – ez az olcsóbb készülékeken használt EasyPort megoldáshoz képest nagyobb, viszont magában foglalja a TMC-vevőt is, így nem szükséges azt külön csatlakoztatnunk, gyakorlatilag csak a Go 950-et kell a helyére pattintanunk, és már működik is minden. Külön extra, hogy a vevő nem igényli a külső tápot, tehát rövidebb utakra nem kell csatlakoztatnunk az autós USB-s adaptert sem.
![]()
A tartó kidolgozása nagyon jó, a tapadókorongot egy vastag, gumival borított tárcsa elforgatásával rögzíthetjük a szélvédőn, magát a bölcsőt pedig egy szoros gömbcsukló segítségével állíthatjuk megfelelő irányba.
Telepítés, funkciók
A készülék első bekapcsolása a szokott forgatókönyvet követi: először ki kell választanunk a nyelvet, be kell állítanunk, hogy jobb- vagy balkezes üzemmódot szeretnénk, meg kell adnunk a mértékegységeket, beállítani az időt, a navigáció nyelvét, és végül hogy Európa vagy Észak-Amerika térképeit akarjuk használni. Ha szeretnénk, rögtön megadhatjuk a leggyakrabban használt úticélok listáját is. A PNA-hoz jár a TomTom Home nevű alkalmazás, ezt érdemes gépünkre telepíteni, mert segítségével juthatunk hozzá a MapShare adatbázisba beérkező térképjavításokhoz, és ezen keresztül adhatjuk meg azokaz a hibákat is, amelyeket mi fedezünk fel.
![]()
![]()
A TomTom Go 950-ben a cég speciális szolgáltatásai közül természetesen nemcsak a MapShare található meg, hanem az útvonaltervezésben valóban rendkívül hasznos IQ Routes is. Amint azt már az XXL IQ Routes tesztjében elmondtuk, ez egy folyamatosan frissülő, a KRESZ-információk helyett inkább a valós közlekedési adatokat figyelembe vevő adatbázis segítségével igyekszik megtalálni az ideális megoldást. Tapasztalatunk szerint a rendszer kiválóan működik, és a TMC-vel kiegészítve valóban hatásosan kerüli ki a dugókat, lezárásokat és problémás helyeket.
![]()
![]()
![]()
A készülék beépített Bluetooth-adapterrel is rendelkezik, amelynek segítségével összekapcsolhatjuk mobilunkkal – ekkor nemcsak kihangosítóként működik, hanem képes átvenni a telefonkönyvet és az SMS-eket is, és ha kell, egy gombnyomásra felhívhatjuk a megtalált vendéglőt, mondjuk azért, hogy asztalt foglaljunk.

