A Seagate is beszáll a filmterjesztésbe
Az öszesen 20 film közül a Star Trek 2009-es verziója valóban ajándék, a többi filmet azonban meg kell vásárolnunk, ha szeretnénk őket megnézni; a filmek ára 10 és 15 dollár között mozog, „feloldásukhoz” internetkapcsolatra is szükség van.
Az előre feltöltött tartalom nagyjából 20 Gbájt tárhelyet foglal el a merevlemezen, és bár a sajtóközlemény direktben nem szól róla, valószínűleg a „hasznos” tárhely rovására. Természetesen ha biztosak vagyunk benne, hogy a filmekre nincs szükség, akkor van lehetőség a törlésre. A Seagate elsőként a FreeAgent Go széria 2,5 colos, 500 Gbájtos példányával teszteli, hogy a fogyasztóknak mennyire tetszik az ötlet – az aktiválási adatokból néhány héten belül ez minden bizonnyal kiderül.
Ha a terjesztési modell sikeresnek bizonyul, akkor minden bizonnyal a konkurensek is lépnek majd, a filmstúdiók nyilván partnerek lesznek egy hasonló konstrukcióban. A kezdeményezéssel mindemellett egy probléma van; mégpedig az, hogy a gyártók nem tölthetik meg a teljes merevlemezt filmekkel, így a címek számában és a minőség terén kompromisszumot kell kötni. A Seagate esetében például a 20 film 20 Gbájt adatot foglal el, így csak DVD minőségre számíthatunk, ami nem túl vonzó egy olyan korban, amikor minden csapból a HDTV és a 3D HDTV folyik.
A Seagate közelménye arra nem tér ki, hogy ezt a filmvásárlási lehetőséget Amerikán kívül más országokban bevezetik-e, az viszont biztos, hogy a megvásárolt tartalmat nemcsak egyetlen gépen lehet majd lejátszani. Viszont a filmeket csak a FreeAgent Theater+ HD alkalmazással lehet majd megnézni.

