Skip to main content

Más gyártók is használhatják majd a HP webOS-t?

FacebookFacebookFacebookFacebook
Elképzelhető, hogy a HP külső cégeknek is odaadja majd a webOS-t – a nevek között ott a Samsung és a RIM is.

Hirdetés

Kérdés, hogy mekkora értelme van egy újabb „ökoszisztémával” próbálkozni, amikor a piac nagyjából telítettnek tűnik, ráadásul a HP ezzel saját termékeinek eladási esélyeit is rombolja. Valószínűleg ezek a kérdések foglalkoztatják a cég vezetőjét, Léo Apothekert is, aki a licencelési tervekről Pekingben nyilatkozott.

Az esetleges vásárlókról szóló pletykák között két érdekes név merült fel – az egyik a Samsung, a másik pedig a RIM. A koreai gyártó esetében a WebOS felkarolásának igazából csak a portfólió szélesítése miatt lehet értelme, ugyanakkor, ha megvalósul, a lépés komoly csapás lehet a Google számára, hiszen jelenleg a Samsung a legnagyobb androidos gyártó a piacon. (A két cég kissé haragszik egymásra, mivel a Google nem engedélyezte a Honeycomb felületének átdolgozását, így az új TAB-okon nincs TouchWiz felület).

A RIM esetében kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen a vállalatnak saját operációs rendszere is van, amelyet ráadásul csak ő használ. A webOS viszont jobbnak tűnik a QNX-nél, ezért a váltás nem biztos, hogy a RIM számára hiba lenne.