Mihez kezd a Sony a tévépiacon?
A Sony tévégyártó részlege őrült sebességgel száguld lefelé a lejtőn, a vállalat várhatóan az idei pénzügyi évet is veszteséggel zárja majd, ami zsinórban a nyolcadik lesz. A Sony nemcsak az értékesítés árbevétele alapján, hanem volumenben is hátraszorult a piacon, Japánban a Sharp, Amerikában és Európában pedig a Samsung és az LG viszi el a piac nagy részét. Változtatások kellenek, de egyelőre nem látszik, merre indulhatna el a vállalat.
A japán gyártónak az utóbbi időben semmi nem jött össze: a Google tévé egyelőre csúfos bukás, a 3D biznisz és az okostévék piaca pedig nem pörög annyira, hogy kihúzza a Sonyt a gödörből. A baj mértékét kiválóan jelzi, hogy a vezetőség a múlt héten leváltotta a tévé divízió vezetőjét, és egyúttal 19%-kal 22 millió darabra csökkentette eladási előrejelzéseit a 2011. pénzügyi évre vonatkozóan. A divízió élére Masashi Imamura érkezett, aki korábban is a Sonynál dolgozott, a képalkotásért felelős részleget vezette. Stringer és a vezetőség tőle várja a megoldást, de egyelőre nem tudni, milyen változásokra lehet számítani.
Korábban szó volt a tévégyártás részleges, később pedig akár a teljes kiszervezéséről is, amivel összhangban van az is, hogy több elemző szerint a Sony csak teljes strukturális változtatásokkal lesz képes kilábalni a gödörből, ha egyáltalán. Ebbe a meglévő gyárak értékesítése is beleférhet: a japán vállalat az elmúlt években három üzemétől szabadult meg, négy gyára azonban még mindig saját kézben van. Ezek idén várhatóan milliárdos veszteséget termelnek majd.
A vállalat legnagyobb problémája az, hogy még így is ez a divízió hozza a legnagyobb árbevételt (kb. 15,5 milliárd dollárt), így bezárása rossz üzenetet közvetítene a piac felé. A vezetőségnek részben ezért nagyon fontos a tévé üzletág, komolyan fel sem merült így, hogy a tévégyártásból teljesen ki kellene szállni. A kérdés csak az, hogyan fog megint pénzt termelni ez a részleg is.

