Revo Blik RadioStation
Számoljuk csak össze, hányféleképpen hallgatunk otthon zenét: használjuk az FM rádiót, MP3-lejátszónkat és a számítógépünket is a rajta tárolt hangfájlok megszólaltatására, illetve egyre többen hallgatnak az interneten keresztül is rádióadásokat. A Revo Blik RadioStation mindezen feladatok ellátására képes, sőt, extraként még DAB vételre is – ezt itthon egyelőre inkább csak a Kossuth és a Bartók rádió esetében használhatjuk ki.
A készülék kompakt és masszív, olyan, mint egy lecsapott tetejű piramis. Előlapján egy kék háttérvilágítású, kétsoros pontmátrix kijelzőt találunk – ezen kikapcsolt állapotban az idő és a dátum látszik –, a kezelőszervek a tetőn, a ki- és bemenetek pedig – egyetlen kivétellel – a hátoldalon kaptak helyet. Ez a bizonyos kivétel a kicsit nagyképűen „M-port-nak” nevezett sztereó bemenet, amelynek segítségével külső hangforrást (például egy MP3-lejátszót ) köthetünk az AudioStation-re.
A hátsó csatlakozók közül alighanem a 2xRCA kiosztású vonalszintű kimenet a legérdekesebb, ezzel ugyanis külső erősítőre köthetjük rádiónkat – és ha fontos a hangminőség, ezt érdemes is megtennünk, mert az egyetlen darab, a felső gombok melletti részen elhelyezett hangszóró inkább csak hangos, semmint szépen szóló. Ez szöveges adásoknál még nem is annyira feltűnő, de ha zenét akarunk hallgatni, hamar bele fogunk ütközni korlátaiba.
A kezelőszervet 23, egyetlen kivételtől eltekintve egyforma gomb alkotja – ez nem éppen a legergonómikusabb kialakítás, hiszen sötétben, háttérvilágítás híján egyáltalán nem fogjuk tudni kezelni a készüléket (amíg be nem tanuljuk a gombok helyét). Hasonlóan nehézkesen használható a hitelkártya formájú és méretű távirányító is, de még mindig jobb a semminél. A kicsit nehézkes kezelhetőségen és a beépített hangszóró minőségén kívül azonban több negatívum nem akad – a Revo Blik sokat tud, és jól is működik.
FM-rádióként a Blik RS egy közönséges, RDS-képes vevőként működik, amelynek memóriájába 10 kedvenc adónkat is elmenthetjük. Erre több szót nem is érdemes vesztegetni, a vételi érzékenységet egy komolyabb rádióerősítővel összehasonlítva közepesnek ítéltük, de hacsak nem valami határértéken lévő adó a kedvencünk, ezzel nem igazán lesz problémánk. Még kevesebbet érdemes elmondani a DAB üzemmódról: működik, használhatjuk, de itthon egyelőre nem túl sok adót élvezhetünk digitális minőségben. Az Mport-funkció még ennél is egyszerűbb: a bemenetre kötött hangforrás (például iPod) hangját hallgathatjuk, mintha egy kihangosítót használnánk.
Sokkal izgalmasabb azonban az internetrádió-üzemmód. A Revo Blik a világhálóra saját WiFi-adapterén keresztül csatlakozik, tehát internetes rádióadások lejátszásnak előfeltétele egy használható WLAN hálózat. Ha otthon akad ilyen, akkor a csatlakozással valószínűleg nem lesz gond, a RadioStation ugyanis ismeri a WEP, WPA és WPA2 titkosításokat is, és az általunk kipróbált 3-4 féle hálózathoz gond nélkül tudtunk kapcsolódni. A beépített hálózati adapter érzékenysége elég jó – persze az internetes rádióadások ritkán igényelnek nagy sávszélességet.
Az összes szolgáltatás kihasználásához regisztrálnunk kell még a www.wifiradio-frontier.com oldalon is, ahol email-címünk és RadioStation-ünk egyedi kódjának megadására lesz szükség – ezek után tudunk csak saját kedvencek listát összeállítani, illetve újabb állomást adni az amúgy számos (csak hazánkból 83) adót tartalmazó listához. Rádiót egyébként ezen honlapon keresztül is hallgathatunk, tehát ha szükséges, nyaralás közben is elérhetjük az otthon már megszokott és megszeretett adókat – ehhez csak egy számítógépre és internetkapcsolatra lesz szükség. Rádióadókat keresni helyszín, név, műfaj és népszerűség szerint tudunk, de kikereshetjük a legújabb adásokat is.
Közönséges rádióadásokon kívül még Podcast-ok lejátszásra is lehetőségünk van. Ha már az internetes funkcióknál tartunk, a RadioStation új firmware-jei is a netről tölthetőek le. A következő érdekes funkció a hálózati médialejátszó, ami a hálózaton megosztott (vagy UPnP szolgáltatáson keresztül elérhetővé tett) fájlokat képes lejátszani. A támogatott formátumok listája egész jó, bár nem kiváló: MP3/M3U, ACC, AU, AIFF, RM, WAV és WMA használható, OGG és FLAC azonban nem.
Ha nem az UPnP-módszert választjuk, akkor a lejátszani kívánt média elérhetővé tétele igen egyszerű – ugyanúgy kell eljárnunk, mintha a helyi hálózat egy másik gépének szeretnénk hozzáférési jogot adni az adott fájlokhoz. Ha már van egy médiaszerverünk, vagy NAS-on tároljuk a nagyobb állományokat, akkor valószínűleg nincs is szükségünk beállításra, a Blik kezelőfelületén gyakorlatilag csak lépgetenünk kell a felajánlott könyvtárak között. Az általunk használt „szerver” egy Windows Vista Ultimate-et futtató asztali számítógép volt, amelyre saját felhasználónevünket és jelszavunkat megadva simán be tudtunk lépni, így elértük a megosztott könyvtárakban taláható zenéket. Sajnos az ID3-as mezők információit az AudioStation nem használja, így jobb, ha a fájloknak értelmes nevet adunk, különben nem fogjuk megtalálni a nekünk kellőt (UPnP esetében ilyen probléma természetesen nem áll fent).
Utolsónak hagytuk az ébresztőóra-szolgátlatást: a Blik ugyanis saját órával rendelkezik, és négy különböző időpontra is beállíthatunk ébresztést. Lehetőség van napi, hétvégi, munkanapi és egyszeri jelzésre. Kiválasztatjuk azt is, hogy milyen hangra szeretnénk ébredni: a különböző rádióadásokon és hangforrásokon kívül a szokásos elektronikus csörgés is rendelkezésünkre áll.
Összegzés
Mindent egybevéve nekünk nagyon tetszett a Revo Blik RadioStation – sokat tud, ráadásul minden funkciója jól használható és ár/érték aránya is kiváló. Aki sokat hallgat internetrádiót, illetve rendelkezik otthon WLAN hálózattal, máris elgondolkozhat beszerzésén.
Értékelés:
A Revo Blik RadioStationt az InfoPatikától kaptuk tesztelésre, ára 29 900 forint.