Panasonic ST60 (TX-P42ST60) plazmatévé teszt

Belső

Korábbi Panasonic plazmatévé tesztjeinkben már említettük, hogy az ST60, GT60, VT60 és ZT60 sorozatok között a képminőséget jelentősen befolyásoló tényező kevés van, a panel például valamennyi típus esetében ugyanaz. Ami eltér, az a kijelző előtt lévő szűrő – az ST60-as tévék a GT60-asokhoz hasonlóan az Infinite Black Pro verziót kapták – és a vezérlés. Logikus, hogy a felhozatalban az ST60-as számít a leggyengébbnek, azonban még ez is 2500 Hz-es FFD, 600 Hz-es panel és 100 Hz-es valós képfrissítést jelent (vagyis maga a panel elméletben másodpercenként 2500 alkalommal lenne képes frissülni, a valóságban 600-szor teszi ezt meg, míg a tartalom ennyi idő alatt legfeljebb 100-szor változik). Papíron a színkezelésbeli eltérés tűnik a legjelentősebbnek: minden ST60-as sorozatba tartozó tévé „csak” 12 ezer árnyalat megjelenítésére képeses, tesztünk alanya ráadásul nem kapta meg a THX tanúsítványt sem. Ez utóbbi általánosságban azt jelenti, hogy az előre beállított színprofilok nem annyira pontosak (vagy legalábbis azt, hogy egy nagyon pontos sincsen közöttük). A panel generációját tekintve tizenhatodik a sorban – most már tudjuk, hogy ez egyben az utolsó generáció is, mivel a Panasonic a nyáron bejelentette, hogy már fejleszti tovább a paneleket. A megjelenítő 600 Hz-es képmegjelenítésre képes, válaszideje pedig csupán 0,0004 ms, vagyis a mozgóképek megjelenítésével a TX-P42ST60E-nek biztos, hogy nem lesz problémája. A készülék természetesen Full HD felbontást kínál 2D-ben és 3D-ben egyaránt (legalábbis elvileg), elektronikája pedig a 100 Hz-es megjelenítés mellett a 24p-t is támogatja.

A kezdeti ismerkedés után ezúttal is a gyári színprofilok elemzésével kezdtük a tesztet, és a gyakorlat beigazolta azokat a várakozásokat, amely szerint az ST60-as egyik hátránya a nagyobb testvérekkel szemben az, hogy a színprofilok gyárilag nem túl pontosak. Színprofilok terén a Panasonic a szokásos kínálatot vonultatta fel (dinamikus, normál, mozi és True Cinema profilok), ám 3 alatti deltaE-t egyik esetben sem mértünk, a legjobb, 4,7-es érték azt jelenti, hogy csekély eltérés van a megjelenített és az elvárt színek között. A viszonylag nagy értéket az okozta, hogy a vörös komponens a kelleténél valamivel erősebb, a kék és zöld pedig gyengébb volt, de szerencsére mindhárom színnél csak 60 százalékos fényerő felett volt nagy az eltérés, így a vörös túlszaturáltsága szabad szemmel alig volt érzékelhető. A tévé a rengeteg a finombeállítási lehetőséggel és egy műszer segítségével teljesen jól beállítható egyébként, akár 2 alatti deltaE sem lehetetlen – viszont ennek mikéntjéhez általános útmutatót sajnos ezúttal sem tudunk adni (minden egyes készülék eltér picit), a pontos beállításhoz tényleg kell a kalibrátor.

A legjobb beállításokat a True Cinema színprofilból kiindulva kerestük meg; az alapvető képjellemzőkön viszont csak minimális mértékben változtattunk (kontraszt 60 helyett 72), mert sem a feketét sem a kontrasztot nem tudtuk jelentősen növelni, cserébe viszont a gamma gyorsan elmászott. Amire figyelni kell, az az overscan és a képjavítókat kikapcsolása, a dinamikus megoldásokkal egyetemben, az RGB tartományt pedig normálra kell állítani. A HDMI fekete szintet a képforrásnak megfelelően állítsuk be, a HDMI tartalom típusa opciót pedig kapcsoljuk „ki” állásba. A TX-P42ST60-sem mentes a gyártó tévéinél megszokott, enyhén túlzó erősítéstől, de ezt gyorsan kijavíthatjuk, ha a képélességet 0-10 közé lőjük be. A panel enyhe vörösességét a nálunk járt készülék esetében a fehéregyensúly beállításnál, 0/0/0/4/-3/-5 értékekkel sikerült egészen jól kompenzálni, ennek eredmény látható a lenti képen.

Fenti módosításokkal a True Cinema üzemmód 3,4-es átlagos és 7,2-es maximális deltaE-t, 2,2-es gammát, 6300K-s színhőmérsékletet és 91 cd/m²-es fényerőt , amely igen közel van a tökéleteshez – nyilván a szubjektív tényezőket ekkor még nem vettük figyelembe, ezeket, szokás szerint, a következő oldalon gyűjtöttük össze. A fekete fényerőssége 0,008 cd/m² volt, amely 11000:1 körüli kontrasztot jelent. Ez papíron jobb, mint a GT60-as kontrasztja, az igazság azonban az, hogy szabad szemmel nem igazán lehet megkülönböztetni azt a feketét, amelyet a GT60-as illetve amelyet az ST60-as tévék tudnak, még fej-fej mellett sem – sőt, nyugodtan idevehetjük még a VT60-asokat is, a maguk 0,005 cd/m²-es feketéjükkel.

A készülék az optimális beállításokkal 141 wattos átlagos fogyasztást produkált, ami abszolút értékben egyáltalán nem sok; persze az 50-60 wattot fogyasztó LCD-tévékhez képest ez a fogyasztás nem kevés, de cserébe a képminőség is számottevően jobb. 3D-ben 212, készenléti állapotban pedig 0,6 wattos fogyasztást mértünk.

Menürendszer, távirányító

A menüben található opciók számát és minőségét tekintve az ST60 sorozat elmarad a GT/VT/ZT sorozatoktól, de a lemaradás közel sem olyan vészes, mint lett volna mondjuk tavaly vagy még korábban. A Panasonic végre belátta, hogy az olcsóbb modelleknél is szükség van a gamma illetve a fehéregyensúly esetében a finombeállítási lehetőségekre, így megjelent a 2 mellett a 10 pontos kalibráció lehetősége is, és van színkezelés is, igaz, csak az elsődleges színek állíthatók, a CMY összetevők már nem. A tévé (részben ezért is) nem felel meg az IFSccc előírásoknak, a plusz két egyéni, profi beállítási lehetőségeket kínáló üzemmód is kimaradt belőle. A menü a nagyobb modellekre jellemző 1080p Pixel Direct kapcsolót sem tartalmazza – azaz, maga a beállítási lehetőség megtalálható a menüben, de nem lehet módosítani.

A készülékben a Panasonic saját képfeldolgozó egysége teljesít szolgálatot, amely néhány új trükkre is képes: A Resoltuion Remaster és a Brillance Enhancer például, különböző megközelítésből, a lokális kontrasztot növelik, a Caption Smoother pedig a képernyőn megjelenő feliratokat élesítik – ezek a megoldások azonban szükségszerűen úgy nyúlnak bele a képbe, hogy a színhelyességet és a gammát is rontják, ezért társaikhoz hasonlóan nem ajánljuk használatukat. A menü működése abból a szempontból tökéletes, hogy a paramétereket mindig olyan jellemzőkhöz köti, amelyekhez logikus: a HDMI módbeállítás például színprofiltól független, más paraméterek viszont a profillal együtt változnak, sőt, ha ugyanazt a színprofilt használjuk 2D és 3D módban, akkor adott esetben mindkét üzemmódra külön szettet választhatunk. Nincs már külön játék mód sem, helyette az egyes profiloknál külön lehet engedélyezni ezt a funkciót.

A vezérléshez a Panasonictól a korábbi években megszokott klasszikus távirányítót használhatjuk, az ST60-ashoz az érintős verzió nem jár – helyett kapunk viszont egy tollat, amivel „írni” lehet a képernyőre, erre az eszközre később még visszatérünk. Az okostelefonra/táblagépre letölthető alkalmazás viszont ezzel a tévével is működik, az app pedig nemcsak a vezérléshez használható, hanem a mobiltelefon és a tévé közötti tartalommegosztásra is, az intelligens kalibárció viszont nem működik benne.