Panasonic ST60 (TX-P42ST60) plazmatévé teszt

Képminőség

Fekete, kontrasztarány és szürkeárnyalatok

A Panasonic TX-P42ST60 fekete illetve kontrasztaránnyal kapcsolatos teljesítménye (is) tulajdonképpen kiválóan mutatja, hogy miért állt le a Panasonic a plazmapanelek fejlesztésével – valójában azért sincs értelme pénzt önteni a fejlesztésekbe, mert a fekete és a kontraszt kiváló (az LCD-k bottal üthetik a plazmák nyomát), a technológia hiányosságait pedig, amennyire lehetett, már kiküszöbölték a mérnökök (csak a fogyasztás lejjebb szorítása pedig már nem érné meg). A 0,008 cd/m²-es fekete és a 11000:1 körüli kontrasztarány kiváló, ilyet az LCD-k csak trükközéssel, és a kép minőségének rovására tudnak produkálni. A TX-P42ST60, ahogyan szinte minden plazmatévé, kicsivel gyengébb feketetét tudott felmutatni, ha képen belül fényes területek is voltak, de az eltérés marginális volt, a kontraszt még ebben az esetben is 9000:1 felett alakult. A tesztkészülék 42 colos méretéből adódóan a fogyasztást nem igazán kellett kordában tartani, a 300 wattos limitbe ésszerű keretek között gyakorlatilag bármilyen világos fehér belefért – viszont a nagyobb képátlójú ST60-asoknál számolni kell azzal, hogy az elektronika a nagyon világos jeleneteknél leszabályoz.

A gammával szerencsére a tévének nem volt komolyabb problémája, az átlagos 2,2-es érték az, amit optimálisnak mondunk. Persze az átlagos 2,2-es érték még nem jelenti azt, hogy a tévé a sötétebb és világosabb színek esetén is tökéletesen pontosan mutatja az árnyalatokat, és ez a TX-P42ST60 esetében sem volt így, ugyanakkor az eltérés sehol nem volt annyira nagy, hogy az már komoly gondot okozzon. Tesztkészülékünk esetében 10 százalékos fényerő alatt tért el a legjobban a gamma (itt 2,5-höz közelített), ám a tapasztalatunk ezzel együtt is az volt, hogy a sötétebb helyeken a részletgazdagság nem sérül, csupán az árnyalatok világosabbak egy hajszálnyival a kelleténél – de messze nem annyira, mintha ugyanazokat a képsorokat mondjuk egy LCD-tévén néznénk. A színátmenetek megjelenítése majdnem teljesen egyenletes volt, a tesztábrán itt-ott nagyon enyhe elszíneződést tapasztaltunk, lépcsőkkel viszont nem találkoztunk.

Fényerő egyenletessége, betekintési szögek

Ez két olyan paraméter, amit egy plazmatévénél szerencsére nem kell túlmagyarázni: a fényerő gyakorlatilag tökéletesen egyenletes, a betekintési szög pedig minden irányból nagy – igazából még a kontraszt csökkenésétől sem kell tartanunk. Az ST60-as (és GT60-as) sorozatba tartozó tévék ráadásul a betekintési szög alapján előnyt élveznek a VT60/ZT60 szériákkal szemben is, mert nincsen extra előlapi üveg, ami felesleges tükröződést okozhatna.

Mozgóképfelbontás

A plazmatévék mozgóképfelbontása, ha szigorúan a részletességet nézzük, akkor messze az LCD-k előtt jár, az LCD-tévék gyártói bármilyen megoldásokat is alkalmaznak, a folyadékkristályok egyszerűen nem elég gyorsak ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a foszforral. Természetesen a plazmák sem hibátlanok, a mozgáshoz esetükben phosphor trail és képzaj kapcsolódik. Nyilván egyéni preferencia, hogy valaki ezeket az anomáliákat viseli-e el jobban, vagy azt, hogy az LCD-tévék képe szükségszerűen elmosódik, nagy általánosságban azonban az emberek többsége (legalábbis egy vakteszt során) a plazmák képét tartja (sokkal) természetesebbnek.

A plazmatévék panelje már eleve elég gyors, így a mozgóképfelbontás javításában elvileg a 100 Hz-es képalkotásnak nincsen szerepe, azonban a gyakorlatban a képet árnyalja, hogy mint a phosphor trail, mint a poszterizáció csökkenthető a bekapcsolásával. Előbbi alapesetben sem túl erős, és már „Min” állásban is érezhetően enyhébb, az apró képzajok közelről viszont jól láthatók és hatékonyan csak „Max” állásban tudja eltűntetni őket az elektronika. Min beállításnál a tévé egyébként elég jó munkát végez abból a szempontból, hogy szappanopera hatástól sem kell tartani, viszont a Max értéket kiválasztva a mozgások folytonossága már bőven természetellenes lesz.

Összegezve azt mondhatjuk, hogy az ST60 is képes a 1080 soros mozgóképfelbontásra, és bármelyik LCD-tévével szemben vakon ezt választanánk, viszont az egyértelmű, hogy a GT60-as és VT60-as sorozatba tartozó tévékhez képest mostani tesztünk alanya a zajkezelésben kevésbé kifinomultabb, de még mindig kiválónak számító képességekkel rendelkezik.

Képminőség

A plazma technológia és az, hogy a TX-P42ST60E „csal” 42 colos képátlóval bír, egyenesen garantálja, hogy a normál felbontású anyagok, a lehetőségekhez képest persze, szépen jelennek meg a kijelzőn. A tévé elektronikája az SD tartalom felkonvertálása során végez olyan jó munkát, mint egy jobb DVD-lejátszó, sem a kép élességével sem a részletességgel nem volt különösebb problémánk. A DVD lemezek minőségéről sokat elmond, hogy látatlanban is mostani tesztünk alanyát választanánk, ha az alternatíva egy LCD-tévé lenne.

Nyilván, ha a tévé képességeit teljesen ki szeretnénk használni, akkor Full HD felbontású anyagokra van szükségünk. Éles kontúrok, kitűnő kontraszt, szép fekete, természetes színek és első osztályú mozgókép megjelenítés és zéró kikapcsolhatatlan képjavítás – azaz minden együtt van ahhoz, hogy aki leül a TX-P42ST60E elé, annak emlékezetes élményben legyen része. Mindez azzal együtt is igaz, hogy a tévé színei, ahogyan az előző oldalon részleteztük, természetesek bár, de nem annyira pontosak, mint azt egy ilyen árkategóriájú tévétől elvárnánk. Persze azt fenntartjuk, hogy aki világosban is sokat tévézik, annak egy plazmatévé nem a legjobb választás, de az ST60 esetében is azt mondjuk, hogy a nagy kontraszt és a kiváló fekete miatt megéri egy kicsit elsötétíteni. Így valójában nagyon kevés olyan eset van, amikor a TX-P42ST60E-t nem ajánljuk: egyrészt akkor, ha valaki sokat játszik fps játékokkal, másrészt pedig akkor, ha valaki a plazmák tipikus hibára (phosphor trail, enyhe villogás) érzékeny.

Képminőség – 3D

A tévé támogatja a 3D megjelenítést is, elvileg Full HD felbontás mellett. A dologban annyi trükk azért van, hogy a készülék nem minden képfrissítésnél rajzolja ki a teljes Full HD képet, hanem periodikusan beékel 540p-s képkockákat is. Összességében ez azonban egy átlagos felhasználónak aligha fog feltűnni; bár a tesztábrákkal ki lehet mutatni, hogy 3D-ben a mozgóképfelbontás csak majdnem 1080 soros, igazi filmekkel gyakorlatilag teljesen észrevehetetlen a különbség. A villámgyors képváltásnak köszönhetően a crosstalk gyakorlatilag észrevehetetlen, a mélységérzet pedig, részben ennek köszönhetően, elég jó. Azt nem mondanánk, hogy tökéletes, mert a 42 colnál nagyobb kijelzőkön azért jobban kijönnek a térbeli megjelenítés előnyei.

Játékkonzol

Érdekes módon a tévé képjavítóinak kikapcsolása és a játék mód engedélyezése után is elég magas, 48 ms-os input lagot mértünk, ami azt jelenti, hogy a plazmatévék többségével ellentétben a Panasonic TX-P42ST60 játékra messze nem olyan jó választás. Éppen ezért kevés vigasz, hogy a tévé a megfelelő képarány és a 16:9 Overscan mód kikapcsolása után a pixelpontos megjelenítésre is képes.

Hangminőség

A TX-P42ST60E-be sztereo hangfalpár és egy mélynyomó is került. Utóbbi 10 wattos teljesítményével nem fogja megrengetni a szoba falait, de ideig-óráig elfogadható élményt produkál, sőt, tévét nézni is tökéletesen megfelel. Aki viszont komolyabb mozizáson töri a fejét, annak egy dedikált hangrendszerre is szüksége lesz.