Pipo X9 TV box teszt
Használat közben
Azt már most az elején érdemes tisztázni, hogy a Pipo X9 nem arra való, hogy kiváltsa az asztali számítógépet, tévével összekötve viszont kiváló médialejátszó illetve tévéokosító válhat belőle. Különlegességét az adja, hogy nemcsak Windows 10, hanem Android is fut rajta, igaz egyszerre mindig csak az egyik OS-t tudjuk használni. A kiválasztás úgy történik, hogy minden indulásnál rábökünk arra az OS-re, amelyet el szeretnénk indítani, vagy várunk 10 másodpercet, és akkor automatikusan az utoljára használt OS töltődik be. Illetve arra is van mód, hogy a rendszerválasztó menüt teljesen eltűntessük.
Windows 10
PCMark 8 (Home): 998 pont
PCMark 8 (Work): 1451 pont
SSD írási/olvasási sebesség: 153/127 MB/s
SSD IOPS (4k): 19652
Kontraszt: 792:1
Színhelyesség (gyári, átlagos dE): 5,7
Színhelyesség (kalibrált, átlagos dE): 1,9
A Windows 10 megfelelő sebességgel fut, de az Atom processzoron természetesen nem különösebben gyors. A boot idő mindössze 13 másodperc, a programok pedig többé-kevésbé késlekedés nélkül indulnak. Az is igaz persze, hogy az Atom arra nem alkalmas, hogy egymás mellett párhuzamosan sok alkalmazást futtassunk (ehhez egyébként a 2 GB memória is kevés). Sajnos az érintőképernyő sem muzsikál úgy, ahogyan kellene, mivel a Windowsnak a kis képátló és a nagy felbontás betesz; a képméret növelésével azért javíthatunk a helyzeten. A 21 GB-os partíción 13,7 GB a szabad kapacitás, ami éppen elég az OS működéséhez, de ahhoz természetesen édeskevés, hogy filmeket, zenéket tároljunk rajta. A multimédiás fájlokat esetleg memóriakártyára másolhatjuk, de jobb megoldás, ha külső merevlemezt használunk vagy egy, a helyi hálózaton keresztül elérhető NAS-t. De természetesen arra is van lehetőség, hogy az otthoni PC-ről vagy notebookról nézzük a filmeket.
Gyári állapotban a Tablet mód be van kapcsolva, ami azt jelenti, hogy a Windows 10 Asztal rejtett; amikor nem fut semmilyen alkalmazás, akkor a Modern UI csempés programválasztó felülete látszódik. Ez utóbbit, ha programban vagyunk, akkor a kijelző alatti Windows gombbal is behívhatjuk. Akinek úgy kényelmesebb, az visszaállíthatja a Windows normál működését (Beállítások/Tablet fül, és itt Tablet mód), illetve akár az is működhet, hogy egy HTPC alkalmazást telepítve mindig az töltődjék be a Windows indítása után. Végső soron mindent csinálhatunk úgy, mintha egy windowsos tablettel lenne dolgunk, de ha szimpatikusabb, akkor a kütyüt egy teljes értékű PC-ként is kezelhetjük. (És Windows 10-ről lévén szó, természetesen nemcsak a Modern UI-t támogató programok működnek, hanem bármi, ami elfut Windows alatt.) A Windows 10 egyébként aktivált, extra telepített programoknak pedig szinte nyoma sincsen; amit mi inkább pozitívumként értékelünk, hiszen a gyártó nem akart ránk erőltetni semmilyen félig vagy semennyire sem használható freeware programot. Az egyetlen, a gépen lévő extra program a WinToAnd, amivel Androidra válthatunk, valamint ezzel a programmal van lehetőség arra is, hogy az OS választó menüt visszaállítsuk, ha azt korábban letiltottuk volna (ennek megfelelője Androidban a kapcsolópanelbe került). A Windows lehetőséget ad a belső kijelző kikapcsolására, ha az érintőpanel helyett más megoldást szeretnénk használni az irányításhoz, de a tévét és a belső kijelzőt kiterjesztett módban, egymás „mellett” is használjuk.
Hogy a Windows 10 milyen lehetőségeket rejt egy tévé felokosításához, arról valószínűleg mindenkinek van elképzelése; a kedvenc HTPC alkalmazással ellátva kiváló médialejátszót varázsolhatunk belőle (az XBMC-ről, ami azóta Kodi, több cikket is készítettünk, érdemes azokat megnézni itt és itt), az Edge-dzsel tudunk netezni, a Windows Áruházból valamint a netről pedig ezrével tölthetjük le a további programokat.
A Pipo X9 multimédiás teljesítményét Windows 10 alatt, a Kodi aktuális stabil, 15.2-es verziójával teszteltük. A Full HD felbontás támogatása alap, de természetesen a kütyü még a 4K-s részletességű filmekkel is boldogul – igaz csak megszorításokkal. Amennyiben 1080p felbontású filmet nézünk, úgy hardveres gyorsítást kapunk a H.264, MPEG-2, MPEG-4, VP8 és VC-1 kódolású filmekhez, így ezek lejátszása minden gond nélkül működik, H.264 kódolásnál a 60 fps-es képsebesség és a 3D is támogatottak. 4K felbontásnál a GPU teljesítmény (H.264 kodek esetén) még mindig nem jelentene szűk keresztmetszetet, azonban a HDMI 1.4a kimenet az UHD felbontású tartalmakat 30 fps-re korlátozza. Az Intel HD Graphics a HEVC kodeket viszont egyáltalán nem támogatja, és az Atom processzor teljesítménye kevés ahhoz, hogy beugorjon helyette. Amit még fontos megemlíteni, az az, hogy bár a beépített hálókártya csak 100 Mbites, a WiFi pedig csak n-es, a streameléssel vezetékes és vezeték nélküli kapcsolat esetén sem volt problémánk.
Aktív hűtés nélküli rendszereknél mindig fontos kérdés, hogyan birkózik meg a kütyü a helyzettel akkor, ha sokáig kell a maximum közelében dolgozni; nos, a Pipo X9 remekül állta a sarat, a CPU hőmérséklete ugyan bőven 70 fok fölé emelkedett az AIDA64 szerint, viszont azt is meg tudjuk erősíteni, hogy 75 foknál nem kúszott feljebb a virtuális hőmérő higanyszála alkoholszála. És ezt a hőmérsékletet a CPU teljesítményének visszafogása nélkül sikerült tartani. A készülékház sem lett kellemetlenül meleg.
A Windows nagy előnye, hogy kiváló a hardver- és szoftvertámogatása; garantált, hogy a hardveres gyorsítás működni fog a videóknál, minden célra rengeteg szoftver közül választhatunk, és a rendszer működését is kiválóan testre lehet szabni. Itt gondolunk például arra, hogy a kijelzőt lehet kalibrálni, a képjellemzőket pedig részletesen változtatni (gamma, színhőmérséklet, stb.) – ezekre az Android esetében nem igazán van mód. És további előnye a Windowsnak, hogy bár távirányító nem jár a Pipo X9-hez, megfelelő szoftverrel (pl. Unified Remote) és egy okostelefonnal mindezt könnyedén pótolhatjuk.
A kütyü energiafelvétele videolejátszás közben 8,5 vagy 10 watt , maximális fogyasztása 10,5 vagy 12 watt volt, attól függően, hogy a belső kijelzőt használtuk-e vagy sem.
Android
Geekbench (s): 829
Geekbench (m): 2643
GFXBench 3 (M, on):8,1 fps
GFXBench 3 (M, off): 8 fps
GFXBench 3 (T, on): 12fps
GFXBench 3 (T, off): 13 fps
Browsermark 2.1: 1108
JetStream 1.1: 28 ms
Akinek jobban bejön az Android, az választhatja a robotos operációs rendszert is – feltéve, hogy beéri egy nem túl friss változattal. Az Android 5.1-es még csak-csak elnéztük volna, a Pipo X9-en azonban az Android 4.4.4 figyel, ez már lassan a kínai gyártók körében is ciki lesz. Persze nem telefonról van szó, de mégis egy olyan kütyüről, amelyet nap mint nap használ az ember, így a kurrens OS-t elvártuk volna. Főleg Intel chipsettel, amelyhez biztos, hogy van újabb ROM is. Miképpen a Windows 10, úgy az Android 4.4.4 is eléggé puritán, a stock ROM-ot kapjuk, egészen minimális változtatásokkal. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy a fentről, jobb oldalról lehúzható kapcsolópanelbe egy új gomb is került, amivel a Windows 10-re válthatunk.
Az Android jóval lassabban indul, mint a Windows 10, 34 másodperc alatt jelenik meg a kezdőképernyő. Az OS rootolt, és van benne egy bosszantó hiba is: a belső hangszórók, amennyiben használjuk őket (ezalatt azt kell érteni, hogyha bármi szól), akkor háttérzajjal működnek. Szerencsére a hétköznapi használatot ez nem befolyásolja, mert sem a HDMI kimeneten keresztül sem a jack dugón keresztül nem jelentkezik ez az anomália. A szót igazából az Android élménnyel kapcsolatban sem szaporítanánk feleslegesen, aki használt már tabletet, az tudja, hogy mire számíthat.
A programválaszték az alábbi; a listában egyedül az MXPlayer médialejátszó az érdekes, amely a gyári szoftvereknél valóban többet tud, de a Kodihoz képest sehol nincsen.
Böngésző
Galéria
Hírek és időjárás
Keresés
Letöltések
Naptár
Óra
Számológép
Drive
Fotók
Gmail
Google-beállítások
Google+
Keep
Play Áruház
Play Filmek
Play Játékok
Play Könyvek
Play Újságos
Play Zene
Térkép
YouTube
MX Player
A Windows 10-nél leírtuk, hogy az OS egyik előnye az, hogy a kijelzőt jól be lehet állítani, akár még kalibrálni is lehet. Az Android OS a kijelzőket nem kezeli jól, ami fentieken túl még abban is megnyilvánul, hogy a képet csak klónozni lehet. Viszont a robotos OS-nek is van erőssége, mégpedig az, hogy sokkal több rá az érintőképernyővel is jól használható alkalmazás – ami persze nem meglepő, lévén, hogy az Androidnak ebben a szegmensben azért van jó pár év előnye.
Főleg a játékok terén erős a felhozatal, így a Pipo X9 Windowszal HTPC-nek, Androiddal viszont játékkonzolnak lehet kiváló. Teljesítménye nagyjából akkora, mint egy középkategóriás okostelefoné, úgyhogy a lehetőségek azért valamennyire behatároltak, de nem rosszak. A maximális fogyasztás terméseztesen Android OS-nél is 12 wattnál tetőzött.
Összegzés
A Pipo X9 egy érdekes szerzet, amelynek sokféle helyet el tudunk képzelni a lakásban. Az egyik legtriviálisabb az, hogy a tévével párosítva smart kütyüként illetve médialejátszóként használjuk. De mivel saját kijelzővel is rendelkezik, használhatjuk a konyhában is (zenehallgatás, receptek olvasgatása, stb.), kis mérete miatt pedig annak sem látjuk akadályát, hogy ha már megvan, akkor nyáron magunkkal vigyük notebook helyett a nyaralóba. A Windows 10 tökéletesen fut rajta, még ha nem is sebességbajnok a készülék, de legalább teljes körűen használható; sajnos az Android 4.4.4 viszont már elavultnak számít, és semmi jele annak, hogy a Gearbest frissítés kiadását tervezné.
Minden azért nem klappol: az érintőképernyő Windows alatt kicsit nehezen használható, ráadásul a komplett HTCP élményhez szerintünk egy távirányító jobban feküdt volna helyette. Még akkor is, ha ma már bármilyen okostelefonból lehet távirányító pótlékot faragni. A Pipo X9 ezzel együtt versenyképes alternatíva, mivel 130-140 eurós áron lehet megrendelni (amire még rájön a szállítási költség), ez pedig egyáltalán nem sok érte.
A Pipo X9-et a Gearbesttől kaptuk kölcsön a teszt idejére, köszönjünk! A készüléket itt lehet megrendelni: Gearbest Pipo X9 32GB / 64GB

