Honor 400 Lite okostelefon teszt

Használat közben

Az alapot természetesen az Android 15 jelenti, de ha minden jól megy, erre a készülékre lesz Android 21 is, merthogy a kínai gyártó hat éven keresztül garantálja a rendszerfrissítést a telefonra, ami egy 110 ezer forintos mobil esetén példanélküli. Az Android 15-re jön rá a MagicOS 9, ez adja a kezelőfelületet és megannyi extra, a stock Androidban egyébként nem megtalálható funkciót. Az interfész sebessége megfelelő; nyilván nem a Honor 400 Lite a világ leggyorsabb telefonja, de ha módjával indítjuk csak az appokat, akkor nem is akadozik.

Az előre telepített szoftvereket sikerült viszonylag rövid pórázon tartani, persze a Google előírásai miatt duplázás is van, így például fényképekhez kétféle galéria alkalmazást is használhatunk. És van néhány bloatware is; Facebook, LinkedIn, TikTok, Temu, ReelShort és Booking.com. Szerencsére ezek eltávolítása pillanatok alatt megoldható.

Az UI jól testreszabható; lehet választani például aközött, hogy szükség van-e alkalmazásindító képernyőre vagy sem, a rendszer pedig az ikonokat tudja funkciók alapján, automatikusan is csoportosítani (ez hasonlóan működik, mint egy mappa azzal a különbséggel, hogy a csoport nem egy ikonnyi, hanem 2×2 vagy nagyobb helyet foglal el, és a csoportot nemcsak megnyitni lehet, hanem arra is van lehetőség, hogy a benne lévő appokat közvetlenül elindítsuk). A kezdőképernyők száma alapból kettő, de ez természetesen szinte korlátlanul növelhető, a két oldalról behúzható gyorsindítóba pedig felvehetők a gyakran használt alkalmazások. Az értesítési tárhelyet a Honor megbolondította a Mágikus kapszula funkcióval, ami szintén Apple-koppintás; lényege az, hogy gyorsabb interakciót tesz lehetővé az alkalmazásokkal. Van sötét mód, rendszertisztító, mindig aktív kijelző és némi mesterséges intelligencia is, ám a visszafogott teljesítményből adódóan az AI szolgáltatások sora kurta.

AI fronton kezdjük a Magic Portallal, ami szövegek, képek, fájlok és képernyőmentések kezelését teszi egyszerűbbé azzal, hogy az adott elemet hosszan megérintve oldalt megjelennek a leggyakrabban használt kapcsolódó funkciók – egy kép esetén például a megosztás vagy küldés opció. Ami elérhető még, az az AI-javaslatok és az AI-fordítás – utóbbi funkciója egyértelmű, előbbi pedig egy olyan alkalmazásajánló, ami mindig az adott körülményeknek megfelelően dobja fel a programok ikonjait. A Honor saját AI-ja mellett a telefonon a Google-féle Gemini és a Circle to search is elérhető.

És persze itt az AI gomb is, ami tökéletes is lehetett volna, egyelőre azonban megmarad csak egy jó extrának. A gomb érintésérzékeny, de nemcsak megérinteni, hanem simítani is lehet, ha pedig tényleg megnyomjuk, a rövid és hosszú nyomás között is különbséget tesz a rendszer. A gondunk az, hogy ha már AI a gomb, igazán elvárható lett volna, hogy ne csak a fényképezőgéphez kapcsolódó funkciókra lehessen használni, hanem működjön más appokban is. Egyelőre azonban nem ez a helyzet:
• gombnyomásra elindul a kamera (vagy ha a telefon alvó módban volt, akkor felébred), ezt követően pedig gombnyomásra fotó készül
• hosszú nyomásra videofelvétel készül vagy elindul a Google Lens
• érintésre fókuszál a kamera
• simítással alapesetben a zoom, profi módban az éppen kiválasztott paraméter állítható.
Azért ne adjuk fel a reményt, hátha egy későbbi firmware frissítéssel megoldja a Honor a funkcióbővítést! Arra viszont gondoltak a Honornál, hogy ha már a kamera indításához külön gomb van, akkor a bekapcsoló gomb dupla megnyomásához más funkció rendelhető – ez pedig a zseblámpa lett, ami jó választás. A bekapcsoló gomb hosszan megnyomva pedig a Google Geminit indítja el.

Kamera

A Honor 400 Lite hátoldalán két kamera egység is helyet kapott, de igazából csak a 108 MP-es fő egység az, ami jól használható, az 5 MP-es, nagy látószögű másodlagos kamera inkább csak a társaságot biztosítja. Kár, mert nagy látószög egy nagyobb felbontású szenzorral akár még jó választás is lehetett volna; a zoom elvileg kevésbé hiányzik, mert a 108 MP-es szenzorból képkivágással működik a szenzorzoom. Viszont a spórolás nemcsak a másodlagos szenzor felbontásán látszik meg, hanem abban is, hogy az előtte lévő optika fix fókuszos, a fő kamerára visszatérve pedig, hiányzik belőle az optikai stabilizátor.

A telefonnal 108 MP-es fotókat is lehet készíteni, de ez elég lassú folyamat, ráadásul a telefont mozdulatlanul kell tartani (108 MP-es tesztfotóért katt ide). Igazán tehát a 12 MP-es fotók jelentik a Honor 400 Lite terepét. Azok is leginkább akkor, ha a fényviszonyok megfelelőek. A fotók nem tökéletesek, de az árkategóriát is figyelembe véve nem is rosszak. A vonalélesség jó, a fehéregyensúlyt az esetek többségében eltalálja a rendszer, viszont a zajszűrés és az azt kompenzálandó képélesítés kicsit megszaladt, mint ahogyan a szaturáció is.

A gondok akkor kezdődnek, ha kevesebb a fény, vagy használjuk a nagyítást is. Az utólagos képjavítás sajnos mind a két esetben nemcsak a zajt, hanem rengeteg fontos részletet is leradíroz a képekről, és ezt esély sincs megkerülni, mert az egyébként elég jól felszerelt kameraszoftverből (még manuális mód is van) a RAW mód hiányzik.

A nagy látószögű kamera 5 MP-lel nem sok vizet zavar, a vele készített fotókra már nappal is túlzott zajszűrés jellemző, az esti fotókat pedig jobb teljesen elengedni.

A szelfikhez az előlapi kamera 16 MP-es felbontással kellemes eredményt ad, ha gyenge a megvilágítás, akkor pedig ott a segédfény – igaz, ebben az esetben igyekezni kell a fotózással, mert a LED tényleg eléggé vakító.

Videóban mind a két oldalon 1080p és 30 fps jelenti a maximumot, de nem a szenzor a szűk keresztmetszet, hanem a rendszerchip; mint ahogyan a MediaTek gyenge teljesítménye okolható azért is, hogy nemcsak az optikai képstabilizátor, hanem az elektronikus képstabilizátor is kimaradt a mobilból. Egyébként nincs meglepetés, és pontosan azt kapjuk, mint a fotóknál: nappal teljesen vállalható felvételek készíthető, este viszont a képzaj lesz az úr.