Skip to main content

tévé

Ha így haladunk, a Samsungnak és az LG-nek alaposan fel kell kötnie a gatyát.
A CES-en a Panasonic is bemutatta legújabb tévéit, a zászlóshajó továbbra is OLED-panelt használ.
A vállalat tavaly az M-sorozatú OLED-tévékkel mutatta be a Zero Connect Boxot, a technológia idén már QNED tévékkel is elérhető.
Ez persze nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a fejlesztéstől kezdve a próbagyártásig minden saját kézben van.
A Samsung ezúttal már nem a tévékre koncentrált – vagy legalábbis nem úgy, de ez nem jelenti azt, hogy újdonságok nélkül indítja az évet.
Egyelőre hatalmas monstrumokról van szó, de pár év, és használható méretűre zsugorodhatnak a MicroLED-tévék.
Hozott a Samsung egy stratégiai döntést, ami régóta érett, és akár logikus is lehetne, de nem biztos, hogy ilyen formában.
A Samsung számra is adott a küldetés: legyen a mesterséges intelligencia, azaz az AI az életünk szerves része.
Nem változtat stratégiáján a TCL, mivel a jelenlegi terv pontosan az elvárások szerint működik.
A kínai gyártó egyelőre nem fordul rá teljesen az AI-ra, viszont abba mindent belead, hogy minél előbb prémium gyártó váljék belőle.
Subscribe to tévé