Skip to main content

Rekordbüntetés az Intelnek: 1,06 milliárd euró

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az Európai Bizottság 1,06 milliárd dolláros rekordbüntetéssel sújtotta az Intelt.

Hirdetés

Az EB ezen kívül felszólította a processzorgyártót, hogy hagyjon fel minden olyan törvénytelen tevékenységgel, amelyek az AMD piaci részesedésének csökkentését eredményezhetik. A hivatalos indoklás szerint az Intel korábbi gyakorlata sérti az európai fogyasztók érdekeit, mivel az a versenytársakat hosszú évek óta gyakorlatilag teljesen ellehetetleníti a piacon. A vizsgálat feltárta, hogy az Intel a számítógépgyártóknak fizetett azért, hogy az AMD processzora épülő termékeiket ne, vagy csak késve dobják piacra. Emellett sok esetben az indokoltnál alacsonyabban adta termékeit, illetve visszatérítést fizetett, hogy a gyártók előnyben részesítsék az AMD-vel szemben. Nem utolsó sorban az egyik legnagyobb forgalmazót lefizette, hogy az AMD termékeit teljes egészében mellőzze. (Az Intel pillanatnyilag a processzorpiac 80%-át birtokolja.)

Az Európai Bizottság felszólította az Intelt, hogy ezekkel a törvénytelen eszközökkel hagyjon fel, s nem mellékesen 1,06 milliárd eurós bírságot is kiszabott a vállalatra, ami több mint kétszerese a Microsoft 2004-ben kiszabott, 497 milliós büntetésének. Az Intelnek a hivatalos értesítéstől számított három hónapon belül kell kifizetnie a rekordméretű csekket. Az Európai Bizottság ugyanakkor hozzátette, hogy az Intel tevékenysége egészséges keretek között (ami nagyjából annyit jelent, hogy a kedvezményrendszerben ne legyen semmilyen feltétel AMD termékekre vonatkozóan) akár hozzá is járulhat a piaci versenyhez. A kék óriásnak valószínűleg nem ez volt az utolsó elmarasztaló ítélete ebben a kérdésben, az AMD Amerikában is keresetet nyújtott be ellene, amelynek tárgyalása a jövő év folyamán várható.

Az Intel sajtóközleményben szinte azonnal reagált a döntésre, Paul Otellini, az Intel elnöke és egyben vezérigazgatója leszögezte, hogy semmi törvénytelen nincs a korábban folytatott gyakorlatban, amely a vásárlóknak nemhogy hátrányt, hanem inkább előnyöket biztosított (kedvezőbb árak, jobb teljesítmény képében). Otellini szerint a vizsgálat nélkülözi a realtásokat, mert valójában csak arról van szó, hogy a piac megjutalmazza a jól teljesítő vállalatokat és bünteti azokat, akik kevésbé versenyképesek. Az Intel soha nem adott el processzort a bekerülési értéke alatt, mondta Otellini, azonban a folyamatos fejlesztések miatt egyre olcsóbban és olcsóbban tudta értékesíteni azokaz. Az Intel valószínűleg fellebbezni fog, de Otellini azt mondta, a végleges döntéstől függetlenül az Intel továbbra is elkötelezett a beruházások valamint a fejlesztések mellett.