Skip to main content

Táblagépekre is készül a Windows 8

FacebookFacebookFacebookFacebook
Egyre több jel mutat arra, hogy a Microsoft komolyan készül a Windows 8-cal a táblagépek piacára.

Hirdetés

Korábban már írtunk róla, hogy a Microsoft egyelőre nem siet a táblagépekre operációs rendszert készíteni – na de mi van akkor, ha ennek csak az az oka, hogy a PC-re írt operációs rendszerük lesz olyan, hogy táblagépeken is jól lehet majd használni? Könnyen lehet, hogy a Windows 7/Vista és a netbookok kapcsán látható folyamat ismétlődik majd meg. Emlékezzünk csak vissza: a netbookok megjelenésekor a Windows Vista volt éppen az aktuális operációs rendszer, amely azonban a kis gépeken gyakorlatilag használhatatlan volt, ezért is kellett a Microsoftnak (aki nem nézhette tétlenül a Linux térnyerését) elővenni az XP-t, amíg nem készül el a netbookokon is használható Windows 7.

Most viszont az a helyzet állt elő, hogy a Windows 7 az, ami nem elég jó a táblagépekre – erőforrásigénye is magas, de ami igazán gondot okoz, az az, hogy kezelőfelülete alkalmatlan az ujjal való használatra. Az utóbbi időben viszont több utalás is történt arra, hogy a Windows 8-nál ez megváltozik: a Microsoft nemcsak bemutatta, amint a rendszer ARM processzoron fut, hanem a kezelőfelületről kiszivárgott képek között is találni több, a Windows Phone 7-re emlékeztető, így valamivel ujjbarátabb változatokat. A mostani képen például állítólag a Vezérlőpult egy részlete szerepel, ami szintén a WP7 Metro felületére hasonlít, az elérhető beállítások neve pedig egy okostelefonra vagy táblagépre utal. Kíváncsian várjuk már a jövő évi CES-t, ahol remélhetőleg egy-két Windows 8-as táblagépet is megnézhetünk – ha máshol nem, hát Steve Ballmer kezében.

Címkék