Skip to main content

Kína már szorongatja Koreát

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Gartner mobilos felmérése szerint a kínai Xiaomi a negyedik helyre küzdötte fel magát, az LG-t is leszorította.

Hirdetés

Az okostelefonok piaca bővül, 2014 harmadik negyedében már 301 millió telefont értékesítettek, 20 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a klasszikus, nyomógombos mobilok eladása 25 százalékos csökkenést szenvedett el. Logikus, hogy minden gyártó első szeretne lenni, így a kínai Xiaomi is; a vállalat már deklarálta is ezt a célt. Most is hatalmas növekedést produkált, amellyel máris az ötödik helyen találta magát, leszorítva onnan az LG-t. Az első továbbra is a Samsung, amelynek részesedése 8 százalékkal csökkent, de még így is a piac 24,4 százalékának birtokosa.

Noha ez a növekedés a piac nyitásának is betudható (hiszen sokan okostelefont vesznek a régi telefonjaik helyett), valójában a piacvezető Samsungot szorongatják a legtöbben. A Galaxy S sorozatának sikere lassan kialszik, ráadásul a feltörekvő kínaiak, a Huaweii és a Xiaomi számára nem okoz gondot gyors és akár tetszetős telefont gyártani, amelyekkel árban bőven a Samsung termékei alá tudnak menni. Az Apple részesedése 0,7 százalékponttal nőtt az előző negyedévhez képest, vele a Samsung elsősorban a nagyképernyős phabletek piacán küzd most. Nem is csoda, hogy a Samsung igazgatója már bejelentette a mobil üzletág átalakítását, a cél pedig nyilván egy olyan termékpaletta és vállalatstruktúra kialakítása, amellyel sikerülhet felvenni a harcot az egyre nagyobb fenyegetést jelentő kínai gyártókkal szemben.