Karácsonykor tarolt az Apple
A Flurry, amely mobil piackutatással és hirdetéssel foglalkozik (mellesleg pedig nemrég megvette a Yahoo), idén is elvégezte éves felmérését több mint 600 000 alkalmazás elemzésével. Ebből kiderül, melyik alkalmazások és készülékek voltak a legnépszerűbbek a karácsonyfák alatt. Az új aktivált készülékek 51,3%-a Apple termék volt, mögötte a Samsung áll 17,7%-kal, a Nokia 5,8%-kal követi, majd a Sony 1,6% és az LG 1,4% aránnyal következnek. Számottevő még a Xiaomi, Huawei és a HTC is, de részesedésük már csak 1% alatti.
Karácsonykor az alkalmazások telepítésének decemberi átlagánál kettő és félszerese mérhető, a statisztikák készítését viszont nehezíti, hogy a telepítéseket alkalmazásboltonként nem lehet mérni, mivel egyre többen használnak nem gyári (pl. Amazon) szoftverboltokat. A legnépszerűbbek a játékok és az üzenetküldő alkalmazások, ami a karácsony miatt érthető is.
Ez a grafikon az új készülékek formátumát jelöli. Balról-jobbra: teljes méretű tablet, kis tablet, phablet, közepes telefon, kis telefon. Ebben egy jelentős változás látható idén, a phabletek népszerűsége megnőtt, köszönhetően az iPhone 6 és iPhone 6 Plus készülékek megjelenésének, meg persze annak, hogy ezek a készülékek igen nagy számban fogytak az ünnepi szezon alatt.