Skip to main content

Az EB is a Google vizsgálatára készül

FacebookFacebookFacebookFacebook
Ha kiderül, hogy a Google visszaélt a keresési sorrenddel, magas büntetésre számíthat.

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt arról írtunk, hogy az amerikai FTC vizsgálódott a Google keresőben megjelenő találati listájával kapcsolatban. A Google helyi irodájától a cikk megjelenését követően kaptunk egy levelet, amely szerint a vizsgálat 2012-es, és már le is zárult. Az eredmény szerint a Google nem megy a bíróságra trösztellenes eljárás keretében, ugyanis még az FTC is arra jutott, hogy ez a módszer – a saját szolgáltatások találati listában való kiemelése – rendben van. A Wall Street Journal értelmezése ettől eltért, és lehet, hogy az Európai Unióban sem fognak sokat adni arra, hogy mit mondtak az amerikai „kollégák”.

Az Európai Bizottság ugyanis az FTC-éhez hasonló vizsgálatot készít elő, a munkálatok az utolsó fázisban járnak. Az EB a Google ellen panasszal élő, a keresési listában hátrányt szenvedett cégeket keresi, elsősorban a vásárlással, utazással vagy helyi tartalmakkal kapcsolatos weboldalak készítő között. Az EB azt is vizsgálja, hogy a keresés során a Google átvett-e tartalmakat más oldalakról, és úgy használta-e azokat, mintha a sajátja lenne. Minden látszat ellenére az EU nincs fáziskésésben az FTC-hez képest, már 2010 óta vizsgálja a Google ezen gyakorlatát – az évek során az eljárások több alkalommal is elakadtak. A Google továbbra is tagadja a vádakat, a cég szóvivője, Kent Walker néhány sikertelen próbálkozást (pl. Google+) is kiemelt, amely szerint a cég a szabályok szerint játszik. Ha az EB eljárást indít, a Google-nek három hónapja lesz arra, hogy bizonyítsa: nem sértett meg semmilyen törvényt. Ha erre nem képes, akkor tetemes bírságra számíthat – a Microsoft hasonló trösztellenes eljárásban 1,35 milliárd(!) dollárt fizetett néhány évvel ezelőtt.