- 2018. április 19., 15:47
A kínai gyártó nem harcol többet azért, hogy az amerikai piacot is meghódítsa. De így is megelőzné az Apple-t.
Hirdetés

A Wall Street Journal értesülései szerint a Huawei úgy döntött, hogy nem erőlteti tovább az amerikai szereplést; a vállalat gyakorlatilag feladja az ottani piacot, amelyen így továbbra is a Samsung és az Apple maradhat az egyeduralkodó. Az amerikai kormány és a Huawei régóta fújnak egymásra; előbbi szerint a kínai vállalat hardverei olyan hátsó kapukat tartalmaznak, amelyek segítségével kémkedni lehet. Ezt a vádat a Huawei kategorikusan tagadta és tagadja, és az amerikai kormánynak sem sikerült bizonyítékot találnia. A viszony úgy ahogy rendeződni látszódott, amikor az AT&T és a Huawei megállapodást kötöttek, amelytől azonban az amerikai szolgáltató január elején – vélhetően az FBI és a Védelmi Minisztérium közbenjárására – egyoldalúan visszalépett.

A Huawei döntésében vélhetően az is komoly szerepet játszik, hogy az amerikai kormány a napokban hozott egy olyan döntést, amely szerint a ZTE-nek egyetlen amerikai cég sem adhat el terméket illetve szolgáltatást; ez azt jelenti, hogy a gyártó nem használhatja például a Qualcomm chipjeit, illetve valószínűleg az Androidról is le kell mondania. Ennek egyébként az az oka, hogy a ZTE 2016-ban, az érvényben lévő embargó ellenére Iránnak és Észak-Koreának is értékesített olyan termékeket, amelyekben amerikai eredetű alkatrészek is voltak. A tiltás 7 évre vonatkozik; a Huaweit pedig egyáltalán nem érinti, de valószínűleg a vezetés úgy látja, hogy a jelenlegi környezetben semmi esély arra, hogy értékelhető mennyiségű telefon fogyjon.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Huawei letett volna arról, hogy stabilan az Apple elé kerüljön: tavaly a harmadik negyedévben más sikerült megelőzni az almás gyártót, de az új iPhone-ok megjelenésével – ahogyan azt sejteni lehetett – az Apple visszavette korábbi pozícióját. A Huawei jelenleg a P20 szériában bízik (teljes joggal), és főleg az európai valamint az ázsiai piacra fog koncentrálni.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. november 25., 16:00
2020. október 15., 12:00