- 2018. július 27., 16:00
Ha igen, akkor az első lehet a nagyok közül, aki beszáll erre a terepre is.
Hirdetés

Egy névtelenséget kérő, de a tűzhöz közel álló forrás Twitteren keresztül azt állítja, hogy a Samsung is belevágott egy játékosoknak szánt mobil kifejlesztésébe. Ez a szegmens nem túl nagy, néhány évig még mindenképpen rétegtermékről lesz szó – nem véletlen, hogy jelenleg csak az ASUS, a Razer, a Xiaomi és a Nubia gyárt olyan típust, amit kifejezetten a játékosok igényeire szabtak.

A nagyok közül a legmesszebb a Huawei ment, a kínai vállalatnak vannak olyan modelljei, amelyekben a GPU-t kicsit tuningolták a jobb játékélmény érdekében, de ez messze nem egyenértékű a riválisok megoldásaival. Kérdéses, hogy a Samsung miért lát most lehetőséget egy ilyen termékben, ha korábban nem tette. Persze nem tudni, hogy a mobil – már, ha valóban létezik – az egész világon elérhető lesz-e vagy csak Kínában. A Samsung ugyanis már eddig is gyártott olyan telefonokat, amelyek rétegterméknek számítottak, de ezek mindig csak a kínai piacon jelentek meg, ahol a Samsung részesedése finoman szólva sem túl jó, ezért a terep ideális a kísérletezgetésre.

Az biztos, hogy ha lesz is játékra kihegyezett mobil, akkor az csak 2019-ben érkezik majd; a Samsung jelenleg a Note 9 piaci premierjével van elfoglalva, jövő év elején pedig a Galaxy S10 és – talán – az összehajtható Galaxy X érkezik majd.

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2012. augusztus 23., 12:00
Hozzászólások